Koldulási tilalmat vezetnek be Bécsújhelyen

Az intézkedést bírálja a Caritas osztrák segélyszervezet. Szerintük nem a szegények, hanem a szegénység ellen kellene küzdeni.

A tartományi parlament szeptemberi döntése értelmében egy törvényváltoztatás életbelépésével a településeknek lehetőségük nyílik arra, hogy az általuk meghatározott zónákban megtiltsák akár a csendben való koldulást is. Udo Landbauer, a város biztonsági tanácsosa szerint tarthatatlan a helyzet, mert egyre több kéregetőbanda van már Bécsújhelyen. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusának tájékoztatása szerint az utóbbi időben több panasz is érkezett a lakosság köreiből, hogy koldusok zaklatták a járókelőket. A koldulási tilalom várhatóan a belváros sétálóutcáiban és a bevásárlóközpontok közelében lesz majd érvényben. Amennyiben valaki vét a szabály ellen, akár ezer eurós büntetést vagy három hét elzárást is kaphat, és a koldusok mögött álló személyeket is felkutatják. Hasonló lépéseket tervez Krems és Tulln városa is. A Caritas osztrák segélyszervezet bírálta az alsó-ausztriai szigorítást. Indoklásuk szerint nem a szegények, hanem a szegénység ellen kellene küzdeni. Az utóbbi időben több osztrák településen is szabályozták a kéregetést. Májustól koldulási tilalom van érvényben a felső-ausztriai Linz belvárosi részein. Az év elején számos lakossági bejelentés érkezett, mert a városban romániai koldusok szervezett csoportjai okoztak problémát. Salzburg városa tavaly júniusban már határozott arról, hogy mely övezetekben tilos koldulni. A város alpolgármesterének tájékoztatása szerint a rendelet bevezetését követően 180-ról 130-ra csökkent a városban élő koldusok száma. Idén májusban szigorították a rendelkezést, és a tilalmi zónát kiterjesztették több belvárosi részre is. A szabályokról szóló német, román, magyar, bolgár és roma nyelvű ingyenes füzetet mintegy háromezer példányban készítették el. Vorarlberg tartomány Dornbirn, Bludenz és Bregenz városaiban már tavaly óta tilos kéregetni. Ezen településeken romániai koldusok "sátorvárosai" okoztak felháborodást. Bécsben nem tiltja szabályozás, hogy valaki csendben kéregessen. A fővárosban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) képviselői szorgalmazzák a tilalom bevezetését. A Profil című lap tavaly bemutatott felmérése szerint az osztrákok 74 százaléka vezetné be a koldulási tilalmat.

Forrás: MTI


A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.
Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást

Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást  

Azonban sokan látják úgy, hogy a szigorítás túl messzire megy.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.