Kolozsvár lesz 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa

Több mint ezer programot szerveznek az idén Kolozsváron, Európa 2015-ös Ifjúsági Fővárosában. Avicii és David Guetta is a fellépők között.

Látványos tűzijátékkal és lézershow-val köszöntötte az új évet Kolozsvár, mely 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa. A dermesztő hideg ellenére több ezren gyűltek éjfélre Kolozsvár főterére, ahol Emil Boc polgármester indította el az ifjúsági főváros programsorozatát. A polgármester ez alkalommal jelentette be, hogy július 30. és augusztus 2. között a svéd Avici és a francia David Guetta is koncertezik a városban.

A bejelentést megelőzően a dán The Asteroid Galaxy Tour együttes szórakoztatta a közönséget. A polgármesteri hivatal 700 üveg pezsgőt bontott a szabadban szilveszterezők számára.

Az Európai Ifjúsági Fórum 2012 novemberében ítélte Kolozsvárnak a 2015-ös európai ifjúsági fővárosi címet, melyet eddig a hollandiai Rotterdam, az olaszországi Torino, a belgiumi Antwerpen, a portugáliai Braga, a szlovéniai Maribor, és a görögországi Szaloniki viselhetett egy-egy évig.

A város a magyar fiatalokból álló PONT Csoport kezdeményezésére és irányításával készítette el a pályázatát, mellyel 11 vetélytársát előzte meg. A cím elnyerése után a város ifjúsági szervezetei megalakították a Share Szövetséget, mely a város önkormányzatával társulva több mint ezer programot készített elő az ifjúsági főváros programsorozatra.

Forrás: MTI


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.