Korlátozás nélkül be lehet utazni Horvátországba

Horvátországban május 1-jétől megszűnt minden beutazásra vonatkozó járványügyi korlátozás - közölte a horvát belügyminisztérium hétfőn.

A határátlépésre a koronavírus-járvány előtti feltételek érvényesek - írták, hozzátéve: egyebek között a schengeni határellenőrzési kódex és a külföldiekre vonatkozó törvény által előírt követelményeknek kell megfelelni. Zágráb április elején enyhített a határátlépési szabályokon. Az európai uniós állampolgárok azóta korlátozások nélkül léphetnek be Horvátországba, ez vonatkozik az Ukrajnából érkező menekültekre is. Más, nem uniós állampolgároknak rendelkezniük kellett védettségi igazolással, de nem kellett megindokolniuk jövetelük célját. Most ezt a rendeletet is feloldották.

Az országban még a húsvéti ünnepek előtt megszűntettek minden más járványügyi intézkedést is. Egyedül az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben kell még védőmaszkot viselni, és ezen intézmények dolgozóinak továbbra is védettségi igazolással kell rendelkezniük. A valamivel kevesebb mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 47 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19-ben nyolcan hunytak el. Kórházban 441 beteget ápolnak, közülük 17-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 313 259-en kaptak védőoltást, közülük 2 241 920-an már a második adagot is beadatták maguknak.

Forrás: MTI


Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban

Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban 

A cél a négyévszakos üzemeltetés.
Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója

Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója 

Berlin, mint a megosztott város több helyen állít emléket fájdalmas múltjának.
Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában

Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában 

Az ünnepélyes megnyitóra október 27-én kerül sor.
Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.