Havi támogatás a horvát turizmusban dolgozóknak

A horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják - írta a Vecernji List című napilap kedden.

Eddig 543 cég 24 129 alkalmazottja vette igénybe a rövidített munkaidő bevezetésének támogatásra hozott átmeneti, 2000 kunás (95 ezer forint) bérkompenzációt, amit most decemberig kiterjesztettek. Továbbá azok a vállalatok is tovább részesülnek állami támogatásban, melyek forgalma 60 százalékkal esett vissza a válság miatt tavalyhoz képest. Ezen mikro-, kis- és közepes vállalatok dolgozói továbbra is 4000 kunás (190 ezer forint) havi fizetést kapnak az államtól, a cégek pedig mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól. A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett vagy be kell majd zárniuk.

A kormány arra számít, hogy 70 ezer dolgozó veszi majd igénybe a támogatást, amelyre 800 millió kunát (38 milliárd forint) különíttek el az állami költségvetésben, és amit uniós forrásokból akar pótolni. A Horvát Turisztikai Szövetség (HTZ) adatai szerint az első hét hónapban 3,3 millió turista látogatta meg az országot, a vendégek száma 68 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Júliusban kicsit jobb volt a helyzet, a tavalyi forgalom 50 százalékát teljesítették, a hetedik hónapban 2,5 millió turista érkezett az országba. Augusztus közepétől azonban Horvátországot - a fertőzés terjedése miatt - több európai ország is tiltólistára helyzete. A turizmusból származó forgalom a horvát bruttó hazai termék (GDP) közel húsz százalékát teszi ki.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő a CNN-nek adott interjújában elmondta: a határok megnyitásával a turisták előtt "kalkulált kockázatot" vállaltak. Kiemelte ugyanakkor, hogy a fertőzöttek száma az utolsó hetekben emelkedett meg, de a halálozási arány alacsony maradt, öt fő százezer lakosra vetítve, ami sokkal kevesebb, mint más európai országokban. "Sikerült összeegyeztetni az emberek egészségét és a turizmusból származó bevételeket, amely az egyik legfontosabb gazdasági ágazat az országban" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 204-gyel nőtt, és elérte a 12 285-öt az azonosított koronavírusos fertőzöttek száma. Hétfőn még 117 esetről számoltak be, ugyanakkor az elmúlt héten az új fertőzöttek napi száma többször is meghaladta a háromszázat. Hétfőn két új haláleset történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 203-ra nőtt. A betegek közül 303-an vannak kórházban, közülük 23-an lélegeztetőgépre kapcsolva. Az aktív betegek száma 2529, és 8608-an vannak hatósági karanténban. 

Forrás: MTI


Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet. De vajon hiteles ez a kultusz, vagy csupán díszlet? És vajon vannak-e új turisztikai termékek Salzburg városában vagy Mozart mindent visz?
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.