Kulturális főváros lett Afrodité szülőhelye

A Ciprus délnyugati partvonalán fekvő, mindössze 50 ezer fős Páfosz 2017-ben lehetőséget kapott arra, hogy – a dániai Aarhus-szal együtt – európai kulturális fővárosként mutassa meg értékeit: a Világörökség részeként számon tartott több ezer éves romokat, a friss helyi ételeket felvonultató gasztronómiát és az egész évben csábító – citrom- és narancsligetekkel teli – természetet. Hab a tortán, hogy 2017-ben számos kiállítás, koncert, színházi és moziesemény dobja fel a ciprusi kirándulást...

„Ilyen zöldnek csak csak télen látod a természetet” – mondja az akamasi dzsiptúránk vezetője, és rögtön szakít egy banánt a Páfosz külvárosát övező banánültetvények egyik fájáról. Kék műanyaggal védik a fákat, hogy egy esetleges fagy ne hagyjon nyomot a termésen. A kedvező klíma nagyban hozzájárul Páfosz, mint kulturális főváros vonzerejéhez: áprilistól novemberig fürödhetünk a tengerben, de szezonon túl is érdemes Páfoszba látogatni, hiszen a téli hónapokban friss zöld színben pompázik a természet, és a hőmérséklet is nyolc-tizenkét fok között alakul.

Páfosz óvárosának közelében emelkedett ki a habokból Afrodité istennő a mitológia szerint, így nem csoda, hogy szinte az összes görögkeleti templom egykori Afrodité-szentély tetejére épült. A vallások és kultúrák keveredése ebben a régióban mindig is a történelem része volt: több helyi templomhoz hasonlóan a larnakai Szent Lázár-kápolnán is hosszú időn át görögkeleti- és katolikus hívők osztoztak, Páfosz belvárosában pedig – a 270 éves török uralom hagyatékaként – minaret magaslik, noha már rég nem ébreszti a várost müezzin éneke. Fedonas Fedonos polgármester megnyitóbeszédében épp a kezdetektől meglévő kulturális sokféleséget emelte ki, és hangsúlyozta, hogy a kulturális programokban észak-ciprusi szervezők, művészek és szponzorok is aktív szerepet vállaltak, és örömmel üdvözlik a világ minden szegletéből érkező előadókat és turistákat.

Ha a mediterrán hangulatú településen járunk, mindenképpen érdemes megnézni a Dionüsszosz-házat a görög mitológia híres mozzanatait bemutató mozaikpadlóival, Tézeus villájával, ahogyan jól tesszük, ha meglátogatjuk a tengerre néző negyedik századi királysírokat , ahol még több tucat kripta vár feltárásra. A sziget legnagyobb korakeresztény bazilikája, a Chrysopolitissa-templom is a közelben áll a híres Szent Pál-oszloppal, amelyhez kötözve az apostol a hagyomány szerint negyven botütést kapott.

A programok: a kastélyban, a parton, a kőszínházban is pezseg az élet

Cipruson a helyiek szerint kétféle időjárás létezik: a szép idő és a jó idő. Az előbbi ragyogó napsütést, az utóbbi pedig heves záport jelent – ebből is látszik, hogy a szigetországban ritkán kerül sor felhőszakadásra. Érthető, hogy a viszonylag szűkös büdzséből, ám annál nagyobb lelkesedéssel a programba vágó szervezők megragadták a lehetőséget, hogy szabadtéri koncert- és kiállítócsarnokká változtassák Páfosz legimpozánsabb helyszíneit.

Május 1-je a Berlini Filharmonikus Zenekar megalakulásának a napja, melyet 1991 óta hagyományosan egy európai nagyvárosban tartandó hangversenyükkel ünnepelnek, hogy felhívják a figyelmet a régió művészi értékeire. Idén a páfoszi kikötőben fekvő középkori kastély előtt kerül sor a hangversenyre. A Ciprusi Szimfonikus Zenekar számos vendégművésszel a háromezer fő befogadására képes ókori kőszínházban, a Tala amfiteátrumban áll színpadra június 24-én, hat napra rá a Yamato Taiko japán dobegyüttes a város közepén álló Október 28. téren lép fel.

A még ennél is különlegesebb helyszínek sem állnak távol a rendezvénytől: a várostól néhány kilométerre futott zátonyra évtizedekkel ezelőtt egy hajó, amelynek közvetlen szomszédságában – a tengeri barlangok mellett – mediterrán művészek darabjai kerülnek bemutatásra augusztus 15-19. között, de a mozi szerelmesei sem maradnak hoppon: a See Fest augusztus 1. és 30. között minden nap ismert produkciók és elvont művészfilmek bemutatását tervezi egy egészen szokatlan helyszínen: a strandon. Szent Pál oszlopa mellett egész évben hallgathatunk komolyzenét az ősi romok között.

Ottlétünkkor láttuk, hogy minden épül és újraépül: a modern Marideion színház júniusban
ad otthont a Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválnak, a korábban gazdag kereskedők találkozóhelyéül szolgáló, pazarul felújított Ibrahim’s Khan pedig szintén egy népszerű helyszín: május 5. és 30. között a The Big Mosaic program keretében különféle kultúrákat és hitvilágokat összekötő színes történeteket láthatunk, és ott kerül sor – többek között – arra a művészetterápiára is, amelynek során az 1974-es polgárháború traumáinak feldolgozását mutatják be ciprusi – görög és török ajkú – művészek.

A szervezők abban bíznak, hogy a cím hatásai hosszú távon is érvényesülnek mind kulturális, mind társadalmi és gazdasági téren. A kulturális fővárosok az eddigi tapasztalatok szerint 12 százalékkal több látogatót kapnak a korábbi évekhez képest, de a páfoszi polgármester abban bízik, hogy akár havi 300 ezer kultúrára és természeti szépségekre nyitott turista is jól érezheti magát a városban 2017-ben.

Hol érdemes enni Páfoszban?

7 St Georges Tavern, Anthypolochagou Georgiou M. Savva 37
Családi étterem étlap nélkül: a Georges és fiai szezonális, helyi ételeket szolgálnak fel, organikus alapanyagokból – egészen addig, amíg nem szólunk, hogy elég. A ház borát érdemes megkóstolni.

Hondros Tavern, Apostolou Pavlou Ave
Hangulatos családi taverna, ahol a bárányhúst is érdemes megkóstolni, friss és puha, óriási kínálat az átlapon vegáknak és vegánoknak is.

Perikles Tavern, Nata
Érdemes kikocsikázni a közeli hegyekhez Afrodité szülőhelyének meglátogatása után, mivel 15 euróért fantasztikus magaslati panoráma mellett svédasztalos ebéd vár bennünket, friss finomságokból.

Yiangos +Petros Restaurant, Latsi kikötő
Tradicionális hellén halételek a tenger szomszédságában, a menü mellett helyi friss halakból összarakott halas menü is kérhető.

Ta Mbania Restaurant, Poseidonos Ave
Laza bár és étterem a kikötő szomszédságában, ahol pizza és tészta is van a klasszikus halételek mellett, kiemelten gyerekbarát vendéglő.



Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.