Mi tagadás, egy kis rossz érzéssel érkeztem meg Nápolyba. Túl sokat és túl sok rosszat olvastam róla.
„Szép meg minden, de veszélyes. Kosz, drog, szegénység, bandák. Ne tévedj rossz környékre, mert kirabolnak! Na meg a Camorra (a nápolyi maffia) – a turistákat nem bántják, de hát akkor is”
- olvastam fórumokon.
Aztán, ahogy azt már sokszor tapasztaltam, a rossz hírből szinte semmi sem igazolódott be. Ottjártunkkor Nápoly semmivel sem tűnt veszélyesebb helynek, mint bármely más olasz vagy spanyol nagyváros – pedig a centrum kellős közepén, a kaotikus, itt-ott erősen lepukkant, de mégis varázslatos Centro Storicóba béreltünk szállást. Talán egy utca volt a régebben rossz hírű Quartieri Spagnoliban, ahova jobbnak láttam ott és akkor nem bemenni, de lehet, hogy csak túlóvatoskodtam a dolgot.
Bár a város egyes részei harmadik világbeli helynek tűntek, bármennyire is nyújtogattam az "antennáimat", nem sok veszélyt éreztem a levegőben. Bármennyire kaotikus, már-már a Balkánra hajaz Nápoly, azért meglepően jól működik. És persze nem csak színes-szagos sikátorokból áll, még ha én azokat is szeretem benne a legjobban
.A teljes írást laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.
