Laza korlátozásokkal karácsonyoznak a britek

A brit kormány nem rendel el újabb korlátozásokat Angliában a karácsonyi időszakra, de azt továbbra sem lehet kizárni, hogy a későbbiekben szükség lehet ilyen intézkedésekre az omikron koronavírus-variáns megfékezése végett - mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök. Skóciában ugyanakkor karácsony másnapjától szigorítások lépnek érvénybe.

Johnson a Downing Street által kedd este közzétett, közösségi médiaportálokra is feltöltött videóüzenetében kijelentette: több dolog még mindig bizonytalan, köztük az, hogy az omikron vírusváltozat milyen súlyosságú megbetegedéseket okozhat. Bizonytalan, hogy a fertőzöttek milyen arányban szorulnak kórházi kezelésre, és az is, hogy milyen hatást gyakorol majd az oltási kampány, beleértve a harmadik, hatáserősítő oltási dózisok beadása - mondta a brit kormányfő. Johnson kijelentette ugyanakkor: jóllehet a helyzet nehéz, de mindez azt is jelenti, hogy a kormány megítélése szerint nincs elégséges bizonyíték a szigorúbb intézkedések karácsony előtti bevezetésének alátámasztására. Hozzátette: a kormány nagyon szoros figyelemmel követi az omikron terjedését, és szükség esetén kész cselekedni, ha a helyzet romlana. Johnson közölte mindezek alapján, hogy az embereknek nem kell lemondaniuk karácsonyra tervezett programjaikról. A kormányfő ugyanakkor mindenkit óvatosságra intett, és azt kérte, hogy a lakosság tartsa magát az iránymutatásokhoz, viseljen maszkot olyan helyiségek belső tereiben, ahol ez előírás, engedjen friss levegőt a lakásokba, és vesse alá magát koronavírus-szűrésnek idős vagy veszélyeztetett lakossági csoportokba tartozó rokonok meglátogatása előtt.

Johnson kedd esti nyilatkozatában hozzátette: mindazok, akik még nem adatták be maguknak a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő adagját, "dobjanak el mindent", keressenek egy olyan oltópontot, ahol időpontfoglalás nélkül be lehet adatni a harmadik dózist, vagy az online felületeken foglaljanak oltási időpontot. Johnson előző nap is szólt a lakossághoz, de akkor még csak annyit mondott, hogy a kormány nem döntött újabb korlátozások bevezetéséről Angliában, de "óráról órára" figyeli a koronavírus-járvány alakulását, és nyitva tartja a további járványellenes intézkedések lehetőségét. Ebből azonban nem derült ki, hogy a kormány lehetségesnek tartja-e újabb korlátozások bevezetését már a karácsonyi időszakban, és az üzleti szektor - mindenekelőtt a vendéglátó ágazat - érdekképviseleti szervezetei erőteljes hangvételű nyilatkozatokban követelték a kormány szándékainak tisztázását. Ez késztette Boris Johnsont az újabb nyilatkozatra kedd este arról, hogy karácsonykor nem lesznek további szigorítások Angliában.

A brit kormány egészségügyi intézkedései Angliára vonatkoznak, az Egyesült Királyság többi országában a helyi kormányok döntési hatásköre a közegészségügyi előírások módosítása. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök kedden bejelentette, hogy Skóciában karácsony másnapjától a szervezett szabadtéri rendezvényeken legfeljebb ötszáz fős, a zárt, ültetéses rendezvényeken legfeljebb kétszáz fős, a csak állóhelyes beltéri eseményeken legfeljebb százfős közönség lehet jelen, és minden közösségi rendezvényen biztosítani kell az egyméteres távolságtartást a jelenlévők között. A skóciai pubokban és éttermekben szintén karácsony másnapjától ismét csak az asztaloknál lehetséges az étel- és italfogyasztás, a bárpultoknál nem. Nicola Sturgeon elismerte, hogy az új, három hétre bevezetett szabályozás miatt gyakorlatilag csak közönség nélkül lehet megrendezni a skót labdarúgó-bajnokság további mérkőzéseit.

A skót kormány ugyanebből az okból törölte a világhíres skóciai újévköszöntő tömegrendezvényt, a Hogmanay-t, amely hagyományosan százezreket vonz a skóciai nagyvárosok utcáira. A Hogmanay a koronavírus-járvány miatt tavaly is elmaradt. A brit kormány az omikron vírusvariáns megfékezése végett az elmúlt napokban Angliában is érvénybe léptetett új szabályozásokat. Ezek alapján oltási igazolást vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kell felmutatni a belépéshez az éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre. Emellett ismét kötelezővé vált a maszkok viselése a legtöbb zárt angliai közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban, és a kormány otthoni munkavégzést is javasol mindazoknak, akik számára ez lehetséges, bár ez nem kötelező erejű.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.