Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Bolygónk tele van túlvilági szépségű természeti csodákkal. Az Expedia utazási portál legfrissebb jelentése szerint éppen ezek felkeresése lesz 2025 legfontosabb utazási trendje, írta meg az euronews.com hírportál.

Mint írják, a lap globális kutatásokra, valamint saját, illetve a Hotels.com és a Vrbo szállásfoglalási oldalak adataira támaszkodva nyolc előrejelzést tett közzé az előttünk álló évre vonatkozóan.

Forrás: thenordicessence.com
Forrás: thenordicessence.com

Ezek között van a Phenomena List, amely az Expedia szerint azt mutatja, hogy az utazók a korábbinál is jobban érdeklődnek majd a természeti csodák iránt a következő évben. A trend alapja még áprilisban derült ki:

ugyanis az Észak-Amerika felett bekövetkezett teljes napfogyatkozás idején gyakorlatilag az összes nyaraló elkelt, ahonnan látni lehetett a szokatlan jelenséget.

2024-ben a sarki fény is délebbre merészkedett, és ha idén lemaradt róla, ne essen senki kétségbe: jövőre még látványosabb lesz majd a rendkívüli fényjelenség Európában.

De ugyanígy sokakat vonzó és csodás látvány - azaz igazi turistamágnes lesz jövőre - a sarki fény csodálata mellett a pingvinparádé látványa természetes környezetükben, valamint a világító tengerek semmihez sem hasonlítható szépsége.

 

 

 


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.