Luxus a köbön: Boeing 787 Dreamliner 60 üléssel

Eddigi legkomolyabb fejlesztési programjába vág bele a Crystal Cruises luxushajó-társaság. A tervek között egy 60 férőhelyes Boeing Dreamliner 787-es beszerzése is szerepel. 

A cég elnök-vezérigazgatója, Edie Rodriguez és Tan Sri Lim Kok Thay elnök közösen jelentette be a programot, amelyet szerénytelenül „a luxusutaztatás történetének legjelentősebb márkaterjeszkedésének” neveztek.

A következő három év során a hajózási cég létrehoz egy jachtrészleget és egy folyami hajózással foglalkozó ágazatot, építtet három új luxusóceánjárót és bemutatja saját Dreamliner repülőgépét.

Ez év decemberében indul első útjára a Crystal Espirit nevű, all inclusive ellátást kínáló 62 személyes jacht, az útvonalak a Seychelle-szigeteket, Dubajt és az Adria partvidékét érintik. A mindennel felszerelt jachton lesz, négy darab, egyenként 10 személyes csónak, különleges kirándulásokhoz.

A Crystal River Cruises 2017-től működik majd, hatcsillagos szolgáltatással és tágas lakosztályokkal. A Crystal Luxury Air is két év múlva indul, a speciális kialakítású, csupán hatvan férőhelyes Boeing 787 Dreamliner olyan helyekre viszi majd el a vendégeket, ahová eddig nem igen lehetett eljutni átszállás nélkül a nagy nemzetközi légitársaságok járatain.

A Crystal Ocean Cruises flottája ugyanakkor három új Crystal Exclusive Class tengerjáró hajóval bővül 2018-ban. A hajók legfelső szintjén 48 Crystal rezidenciát alakítanak ki, saját étteremmel és recepcióval.


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.