Magyar konzulátus nyílt Málagában

Magyarország megnyitotta harmadik spanyolországi diplomáciai képviseletét, a madridi nagykövetség és a barcelonai főkonzulátus után a dél-spanyolországi Málagában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az új konzulátuson rendezett avatóünnepségen szerdán.

"Itt, az újrainduló világban, amikor élesedik a gazdasági verseny, amikor ismételten útra kelnek az emberek, nagy szükség van helyben az érdekképviseletre, a segítségre, a diplomáciai munkára" - fogalmazott a tárcavezető. Mint mondta, a koronavírus járvány legnagyobb vesztesei közé tartozik a turizmus, amely globálisan 87 százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben, míg az ágazatból származó bevételek több mint ezer milliárd dollárral csökkentek, és 100-120 millió munkahely került veszélybe világszerte.

"Az emberek újra útra fognak kelni, erre nekünk is fel kell készülnünk, hogy ha kell, akkor segítséget tudjunk nyújtani a külföldre utazó állampolgárainknak" - hangsúlyozta. Szijjártó Péter szerint az andalúziai külképviselet megnyitása a gazdasági érdekérvényesítés szempontjából is ésszerű, mivel Andalúzia a második legnagyobb spanyol tartományként 15 százalékkal járul a spanyol gazdasági teljesítményhez (GDP). Emellett sportdiplomácia jelentősége is van, mert sok magyar első osztályú futballcsapat választja a térséget téli felkészülés helyszínéül.

"Szeretnénk, ha ez fordítva is igaz lenne, és kétirányúvá válna a sportügyi együttműködés" - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy Andalúziában mintegy négyezer magyar állampolgár él, a konzulátus jelenléte pedig segíthet abban is, hogy kapcsolatuk aktív maradjon az anyaországgal. "Szeretnénk, ha a magyar turisták mielőbb visszatérnének Spanyolországba" - jelentett ki Teófilo Ruiz Municio, helyettes kormánybiztos hozzátéve, hogy a járvány előtt 2019-ban körülbelül 300 ezer magyar választotta úti célként a dél-európai országot.

A malagai konzulátus címe:

c/Huéscar 2, 3G - 29007 Málaga

Telefon:
+34 951 271 672

Központi ügyelet Budapesten (konzuli segélyhívás munkaidőn túl):
(kizárólag munkaidőn kívül -16:30 és 8:00 között)
Magyarországról: 06-80-36-80-36
Külföldről: 0036-80-36-80-36

E-mail:
[email protected]

Konzul:
Vidáts Réka

Honlap:
A málagai konzulátus weblapja a madridi nagykövetség oldalán érhető el

Ügyfélfogadási rend:
A konzuli ügyintézéshez minden esetben előzetes időpontegyeztetés szükséges.

Ügyfélfogadás:
kedden és csütörtökön 9.30 - 13.00

Konzuli kerület:
Andalúzia Autonóm Közösség teljes közigazgatási területe.

Forrás: MTI


Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma

Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma 

A Visit Maldives által szervezett frissen tartott webinárium keretében betekintést kaptunk a Maldív-szigetek lenyűgöző kínálatába, amelyet kifejezetten esküvők és nászutasok számára kínálnak.
Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén

Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén 

A két görög szigeten szükségállapotot hirdettek ki hétfőn a görög hatóságok. Rodoszon a hatóságok közlekedési tilalmat rendeltek el, az iskolák hétfőn zárva maradtak.
Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának

Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának 

Az olaszországi Torino viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet 2025-ben, és a spanyolországi Benidorm lesz az intelligens európai turizmus zöld úttörője jövőre – közölte az Európai Bizottság illetékes irodája pénteken.
Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek

Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek 

Nosztalgia, személyre szabás, az ázsiai turizmus fellendülése és spontán kapcsolatok, amelyek újradefiniálják a globális utazást.
A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on

A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on 

Valenciáról tragikus hírek érkeztek a Dana nevű vihar villámárvíze miatt. Most viszont örömteli eseményről számolhatunk be a nehéz időket átélt spanyol város kapcsán. Helyszíni beszámolónk.
Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén

Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén 

Egy gyönyörű sziget, amely már a római császárokat is rabul ejtette.
Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja

Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja  

Immár egymás után az ötödik alkalommal.
Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában

Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában 

A rendezvénysorozat első állomása Budapesten került megrendezésre, a Marriott Courtyard Hotel elegáns termeiben.
Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól

Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól 

Egy új kutatás rávilágít az utazások folyamatos növekedéséből adódó lehtőségekre és kihívásokra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.