Másfélmillió eurós kultúratámogatási pályázatot hirdet Bécs

A tavalyi siker után idén is meghirdeti Bécs a „Shift” nevű kultúratámogatási pályázatát. Harminc pályázó összesen másfél millió eurót nyerhet. A hangsúly ezúttal a kerületi projekteken lesz.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Olyan látványos projektekről szól ez a pályázat, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek a mainstreamen kívül is megélhessék a kultúrát. A saját lakóhelyükön, a saját kerületükben” – világít rá Andreas Mailath-Pokorny, Bécs kulturális városi tanácsosa a Shift lényegére, amelyet idén második alkalommal hirdetnek meg.

A tavaly indult Shift program célja, hogy még sokszínűbbé tegye az osztrák főváros kulturális és művészeti életét azzal, hogy független művészek társadalmi problémákra reflektáló, műfajokon átívelő kísérleti projektjeit támogatja. Az új kultúratámogatási pályázati alap három évre szól és összesen 4,5 millió eurós keretből gazdálkodik. Vagyis minden évben 1,5 millió eurót osztanak szét.

Tavaly 539 pályázat érkezett a felhívásra, amelyből 22 projektet választott ki a zsűri. A támogatott rendezvények és kezdeményezések között volt fesztivál, az ukrán és az európai művészet összefonódásait a középpontba helyező kiállítás, valamint a Bécsben élő nigériai bevándorlók történetét egy fodrászszalon falai közt bemutató tárlat. Utóbbi célja az volt, hogy leszámoljon az Afrikából származó kisebbséghez társított klisékkel, és beindítsa a párbeszédet a város és a kisebbség között.

A Shift idei felvonásában a kerületekben megvalósuló kulturális projektekre helyezik a hangsúlyt, amelyek „házhoz viszik”, mindenki számára hozzáférhetővé teszik a kultúrát. A támogatási pályázatot a Basis.Kultur.Wien egyesület bonyolítja le, ahol egészen 2017. január 15-ig várják az ötleteket (http://www.basiskultur.at/shift). Jelentkezni olyan projektekkel lehet, amelyek Bécsben valósulnak meg 2017 júniusa és 2018 augusztusa között.


Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.