Másolatokra cserélik a prágai Károly híd barokk szobrait

Másolatra cserélik a prágai Károly híd azon barokk szobrait, amelyeket nagyon megviseltek az időjárás viszontagságai, nehogy a sérülések gyógyíthatatlan sebeket okozzanak az értékes történelmi és képzőművészeti műemlékeken - közölte a Právo című cseh napilap.

A 14. századi Károly hidat, amely Európa egyik legrégibb kőhídja és Prága világszerte ismert nevezetessége, jelenleg harminc, cseh homokkőből készült szobor, illetve szoborcsoport díszíti, amelyek azonban nem egy időben kerültek a helyükre, így állapotuk is eltérő. A négy legrégibb szobor a 17. századból való.

Eddig - a 20. század folyamán - nyolc szobrot pótoltak másolattal, míg az eredeti alkotások védett helyekre, múzeumba kerültek. Jövőre két, 2018-ban pedig egy további szobrot cserélnek ki másolatra.



"A Prágai Galéria célja, hogy a köztereken egészen addig megtartsa az eredeti alkotásokat, amíg nem fenyegeti őket semmiféle veszély. Az eredeti alkotásokat csak akkor cserélik le másolatokra, ha veszélybe kerültek" - mondta a lapnak Marie Foltynová, a Prágai Galéria köztéri szobrokért felelős kurátora. A kevésbé sérült szobrokat, amennyiben lehetséges, esetenként felújítják.

A jövő év folyamán azonban múzeumba kerül Ferdinand Maximilián Brokof 1712-ben készült Ferrarai Szent Vince- és Szent Prokop-szobra, illetve ugyanennek az alkotónak az 1710-ben készült Borgiai Szent Ferenc-szobra. A másolatok elkészítése már folyamatban van.

Forrás: MTI


Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.
Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál

Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál 

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel.
Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet

Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet 

Donovalyt nem csak télen lehet élvezni, hiszen itt egész évben izgalmas kalandok várnak és a környék számtalan felfedeznivalót tartogat.
Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja

Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja 

 A híres Watergate és Renate klubok bezárása gondot okozhat a város éjszakai életében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.