Van, ahol megszüntetik a szupermarketek önkiszolgáló pénztárait

Ahogy a világban oly sok helyen, a Brisbane délnyugati részén található IGA Greenslopes szupermarketnél is önkiszolgáló kasszák működtek, legalábbis idáig, mert a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy leállítják az automatákat, és visszahozzák a hagyományos, emberek által működtetett pénztárakat.

A lépésnek számtalan támogatója akadt és a korábban elégedetlen vásárlók most ünneplik a régimódi szokásokhoz való visszatérést.

Van, aki úgy véli ezzel több munkahelyet teremtenek, míg egy másik vásárló azért támogatta a lépést, mert utálják, ha bűnözőnek érzik magukat a "Big Brother" kamerák figyelő tekintetétől övezve.

Sokan azt szeretnék, ha a nagyobb szupermarketek, mint például a Woolworths, a Coles és az Aldi is követnék a példájukat.  

Az üzlet tulajdonosai azonban más okból döntöttek az önkiszolgáló kasszák leszerelése mellett. Az intézkedést bolti lopások számának hatalmas megugrása miatt hajtották végre

– jelentette a news.com.au.

önkiszolgáló kassza
önkiszolgáló kassza
Fotó: depositphotos

A Daily Mail Australia megkeresésére az IGA Greenslopes egyik képviselője, Gary Mortimer kiskereskedelmi szakértő azt mondta, hogy az ausztráliai bolti lopások évente körülbelül 9 milliárd dollárjába kerülnek a kiskereskedőknek, és ennek nagy részét a megélhetési válság okozza.

A szupermarketek számos új biztonsági intézkedést vezettek be, biztonsági kamerákat és az automata kapukat szereltek fel az elmúlt hónapokban a bolti lopások leküzdése érdekében. Ez a technológia azonban gyakran túl drága a kisebb, független üzletek számára...


Ünnepel a máltai turisztikai ágazat

Ünnepel a máltai turisztikai ágazat  

Különleges program keretében emlékeztek meg a Máltai Turisztikai Hivatal negyedévszázados fennállásáról.
Most ne szálljon vonatra Ausztria felé!

Most ne szálljon vonatra Ausztria felé! 

Ausztria-szerte heves esőzésekre és viharokra kell számítani, figyelmeztet közösségi oldalán az osztrák vasúti társaság, a ÖBB.
Újra a helyén a háromezer éves kancsó, amelyet egy óvodás összetört

Újra a helyén a háromezer éves kancsó, amelyet egy óvodás összetört 

Restaurálták és visszahelyezték eredeti helyére a haifai Hecht Múzeumba azt a több ezer éves korsót, amit augusztus végén véletlenül darabokra tört egy kisgyerek.
Két város, amely közül az egyik régi, a másik új kedvelt úti cél

Két város, amely közül az egyik régi, a másik új kedvelt úti cél 

Több ezerre tehető azon magyarok száma, akik az iskolakezdés helyett inkább repülőre szálltak és nyaralni mentek.
Szüreti élmények Bozcaadában

Szüreti élmények Bozcaadában 

Bozcaada, az Égei-tenger egyik legkedveltebb szigete, amely érintetlen strandjaival, egyedülálló életstílusával és ínycsiklandó gasztronómiájával varázsolja el a látogatókat, egyben Törökország fantasztikus bortúráinak is egyik ékköve.
Bezárja magyarországi képviseletét a DZT

Bezárja magyarországi képviseletét a DZT 

Ahol azonban bezárul egy ajtó, ott rögtön kinyílik egy másik - ami ez esetben is igaz.
Beszakadt a drezdai híd

Beszakadt a drezdai híd 

Öszeomlott Drezdában a Karola híd egy része, személyi sérülés nem történt.
Jövő tavasztól változások a Nagy-Britanniába utazók számára

Jövő tavasztól változások a Nagy-Britanniába utazók számára 

A tíz fontba kerülő engedély két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes.
Horvátország továbbra is első számú úti cél

Horvátország továbbra is első számú úti cél 

Úgy tűnik, Horvátország verhetetlen a magyarok körében, közben az is kiderült, egyre több magyar nyaraló ül repülőre.
Minőségi szolgáltatásokra  szívesen költenek a magyarok

Minőségi szolgáltatásokra szívesen költenek a magyarok 

Tovább erősödött a már 2023-ban is érezhető trend: magasabb kategóriás szálláshelyek, 4-5 csillagos hotelek, ellátásban az all inclusive, de legalább a félpanzió az, amit legtöbben keresnek.

Interjú

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén

Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén 

A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.