Érdemes lesz Máltára utazni

A Festivals Malta által évente megrendezett esemény egy hatalmas fesztivál, mely egyetlen éjszakára birtokba veszi Málta fővárosát, Vallettát. Az október első hétvégéjén megrendezésre kerülő esemény a művészetet és a kultúrát, Valletta örökségét és sajátos identitását, valamint a helyi művészeket ünnepli, akik a város minden sarkát megtöltik előadásaikkal.

A Notte Biancát az a művészi koncepció jellemzi, hogy Vallettát a kultúra vásznává varázsolja egy éjszakára, és az emberek úgy éljék át, ahogy még soha. Az utcák és terek színpadokká változnak, a színházak életre kelnek és számos történelmi épület, mint például a Castille-palota (elnöki palota) és a Máltai Nemzeti Könyvtár, ingyenesen megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.

 
Idén is látványos programokra számíthatunk

Különböző művészeti ágakra osztva, zenével, tánccal, színházzal, gyerekelőadásokkal, komolyzenével, alternatív zenével és az érettebb közönségnek szánt kissé dekadens és pikáns előadásokkal, a fesztiválon mindenki talál kedvére valót. A Notte Bianca fő célja, hogy a művészetet és a kultúrát még a legkevésbé valószínű közönség számára is elérhetőbbé tegye.

Valetta, Málta fővárosa
Valetta, Málta fővárosa
Fotó: Pixabay

 
Mint minden évben, idén is ellepik az események Valletta minden szegletét, beleértve a Manoel Színházat, a Pjazza Teatru Rjal-t, a Képviselőházat, a Barrakka Gardens-t, a Castille Square-t, a Máltai Kereskedelmi Kamarát, a főváros különböző templomait és még sok egyéb helyszínt. Minden sarkon történik valami.
 
Az október 5-án megrendezésre kerülő Notte Bianca Málta teljes kulturális kínálatának művészi megjelenítése egy helyen, ami a közönségnek ízelítőt ad a sziget kulturálisan gazdag életéből. Ha úgy szeretné megtapasztalni Málta fővárosát, mint még soha, akkor a Notte Biancát nem szabad kihagyni.
 


Catania kincsei

Catania kincsei 

Szent Ágota szomorú legendája összefonódik Szicília második legnagyobb városa, Catania történelmével.
Globális kihívások és új módszerek az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusán

Globális kihívások és új módszerek az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusán 

Idén először a kongresszust minősített zöld rendezvényként szervezték meg, megfelelve ezzel az osztrák környezetvédelmi védjegy kritériumainak.
Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna

Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna 

Látogatói foglalási rendszer kerül bevezetésre a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelme érdekében.
Útmutató a Hajnan-szigetre készülőknek – MUISZ-tanulmányút, 2. rész

Útmutató a Hajnan-szigetre készülőknek – MUISZ-tanulmányút, 2. rész 

Ha a „kínai Hawaii”-nak nevezett üdülőszigetre tervez nyaralást vagy utazási irodásként oda szervez csoportokat/egyéni utasokat – íme, néhány hasznos tanács.
A RateHawk közzétette a 2024-es év üzleti eredményeit

A RateHawk közzétette a 2024-es év üzleti eredményeit 

A foglalások száma 67 százalékkal növekedett
Lezárult az Invia Group felvásárlása

Lezárult az Invia Group felvásárlása 

A WP Holding véglegesítette a vezető európai turisztikai vállalat, az Invia Group SE részvényeinek 100 százalékos felvásárlását. Az akvizíció értéke 242,8 millió euró volt.
A Bécsi Szimfonikusok igencsak rendhagyó helyen koncertezik

A Bécsi Szimfonikusok igencsak rendhagyó helyen koncertezik 

Május 22-én és 23-án a Bécsi Szimfonikusok Barokkegyüttese két koncertet ad az osztrák főváros egyik különleges pontján.
Japán sztárépítészek Oszakában: ilyen lesz Pesten az Új Nemzeti Galéria

Japán sztárépítészek Oszakában: ilyen lesz Pesten az Új Nemzeti Galéria 

Az új múzeumépület a tervek szerint az egykori Petőfi Csarnok helyén épül fel.
Hatalmas a káosz: áramszünet három dél-európiai országban – frissítve

Hatalmas a káosz: áramszünet három dél-európiai országban – frissítve 

A döbbenetes méretű áramkimaradás Spanyolországot, Portugáliát és Franciaország egyes részeit sújtja. Repülőterek is leálltak az egész régióban az áramkimaradás miatt.
Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban

Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban 

A Pablo Picasso által készített kerámia tálra az antwerpeni Kringwinkel Antwerpen használtcikk-üzletében találtak rá.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.