Újságíróként mégis bejutottam, mert kíváncsi voltam, hogy mit lehet ilyenkor kapni?
Kiderült, pont ugyanazt, mint máskor. Csak rövidebb volt a sor…
Egyébként asztali óra, étkészlet, szemétlapát, fokföldi ibolya, kempingszék és a szemközti – már „maszek” – butikban nercbunda volt rogyásig, ha éppen bárkinek szüksége volt rá.
Fotó: DepositPhotos.com
Az akkori Szovjetunióban nem lehetett igazi, nyugati értelemben vett turizmusról beszélni, hiszen még a birodalomban történő országjárás is nehézségekbe ütközött.
A szállodaipar és a vendéglátás sajátos szabályok szerint működött.
Ma már történelem, hogy Sztálinnak nagyon imponáltak a fotókról látott régi amerikai felhőkarcolók, ezért elhatározta, hogy néhányat felépíttet Moszkvában, a szovjet ízlésnek megfelelően.A gigantikus, csúcsokkal, tornyokkal teletűzdelt, gipszszobros, messziről habostortára emlékeztető épületek – amelyeket hét nővérnek is hívnak – egyike a Kutozovszkij sugárúton ma is magasodó, volt Ukraina szálló, ahonnan ötszáz méterre laktunk. Évtizedekig oda oroszok be sem léphettek, csak kivételes okból, például ha állami delegációk tagjai, sportolók, művészek voltak, külföldieket kísértek, vagy ott dolgoztak. A szovjet-orosz parlamenthez, azaz a Bjelij Domhoz, a Fehér Házhoz való közelsége révén az Ukraina mindig is stratégiai épületnek számított: egyes szárnyaiban a 91-es és 93-as puccsok idején itt üléseztek a különféle politikai és katonai szervezetek, és innen adták ki a tűzparancsot, a puccsistáknak nevezett honfitársak ellen.
Az épület kívülről ma is régi arcát mutatja, de persze mívesen tatarozva és pazarul kivilágítva, és manapság a Radisson Collection lánchoz tartozik.
A teljes cikket laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.
