Négyszer annyiba kerül a tokiói olimpia, mint tervezték

Az eredetileg tervezett költségvetés négyszeresébe kerülhet a 2020-as tokiói olimpia, emiatt spórolásra kényszerülnek a szervezők.

A Deutsche Welle televíziós csatorna beszámolója szerint várhatóan az eredetileg tervezett összeg négyszeresébe, 30 milliárd dollárba fog kerülni a 2020-as tokiói olimpia megrendezése. A nem várt költségek közé tartozik, hogy plágiumvád miatt meg kell változtatni az olimpiai logót. Az épülő nemzeti stadion terveit pedig azért kell átalakítani, hogy olcsóbb legyen a beruházás. A spórolás jegyében az evezőssportok versenyszámait a városon kívüli helyszínekre, akár 1-200 kilométeres távolságra helyeznék át. Sok sportolónak és a látogatóknak emiatt sokkal több időt kell majd utazással töltenie. Emellett azt is tervezik, hogy meglevő létesítményeket újítanak fel újak építése helyett. A nemzetközi olimpiai bizottságnak még jóvá kell hagyni a tervezett változtatásokat.

{youtube|id=05_-h5Hbb7E}

Eközben Róma véglegesen visszalépett a 2024-es olimpia megrendezésétől, így Budapest már csak Párizzsal és Los Angelessel áll versenyben a rendezés jogáért. Az olimpiai pályázatot megalapozó PricewaterhouseCoopers 2007-es megvalósíthatósági tanulmánya szerint 518 milliárd forintba kerülne a budapesti olimpia megrendezése, ezzel szemben a nemzetgazdaság 1100 milliárd forint bevételhez juthatna a sportesemény révén. Látva a tokiói számokat, ez az összeg Budapest esetében is biztosan nőne még 2024-ig.


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.