Neuromarketing és turizmus

A bécsi legújabb turizmusstratégiát az agykutatás területén elért eredményeket a korszerű marketingeljárásokkal ötvöző neuromarketing alapvetései mentén dolgozták ki.

A tavalyi rekordév után ismét kiemelkedően jó eredményeket könyvelhet el Bécs város turizmusa, ahol a legfrisebb statisztikai adatok alapján az idei év első 9 hónapjában négy százalékot meghaladóan nőtt a vendégéjszakák száma a város kereskedelmi szálláshelyein. A meghatározó és jól költő turistákat kibocsájtó piacokról, mint a német, francia, orosz és kínai rendre kétszámjegyű a növekedés, az utóbbi kettő esetében például 35 százalkos forgalomgyarapodásról beszélhetünk.

A kitűnő adatok visszaigazolják a város új turisztikai márkastratégiájának működőképességét, amelyet éppen egy éve mutattak be Bécsben. A város turisztikai brandépítését és az erre épülő értékesítési tevékenységet meghatározó dokumentum a prémium célcsoport körében erősíti a nemzetközi kommunikációs aktivitást. Ahogy arról egy évvel korábban a hazai turisztikai szaklapok is beszámoltak, a bécsi turizmusstratégiát az agykutatás területén elért eredményeket a korszerű marketingeljárásokkal ötvöző neuromarketing alapvetései mentén dolgozták ki.

Döntéseink 90 százaléka (!) nem tudatos, hanem emocionális jellegű, amely az agy limbikus részében képződik le. A marketing eddig a racionális 10 százalékkal foglalkozott, a neuromarketing pedig az eddig ismeretlen 90 százalékra irányítja a fókuszt, s egy teljesen új világot nyit meg a marketingesek előtt. 

Mivel a bécsi turisztikai szekemberek neuromarketingre alapozott eljárásái egyre-másra hozzák a sikereket, a szakmában egyre többen forgatják Prof. Hans-Georg Häusel írásait, aki a márkaészlelés helyét és hatásmechanizmusát tanulmányozza az agyban, s számos ezzel kapcsolatos marketingszakkönyv (Top Sellers, Brain View) szerzője.

"A turisztikai ágazat értekesítési részét  a jövőben egyre inkább a digitalizációs eljárások és neuromarketing  kombinációja fogja meghatározni. A kettő közötti kapcsolatot, pedig a mesterséges inteligencia fejlődése teremti meg és hozzá magával" - vallja Kovács Balázs, Ausztrián élő turisztikai szakértő, a GD Consulting ügyvezetője. 


Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.
Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben

Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben 

Az Alcatrazt 1973-ban megnyitották a nagyközönség számára, és napjainkig turisztikai látványosságként működött.
Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására

Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására 

A 32. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai vásáron idén 78 kiállító mutatja be új kollekcióit.
Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást

Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást 

Az 1996 óta működő Balkan Holidays hivatalosan bejelentette, azonnali hatállyal megszünteti működését, és minden foglalást törölnek.
Amerikába készül? Ezzel számoljon!

Amerikába készül? Ezzel számoljon! 

2025-ben több jelentős változás történt az Egyesült Államokba történő beutazás szabályozásában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.