A közelmúltban több bizonyíték is napvilágot látott, miszerint nagymacskák élhetnek az Egyesült Királyság területén, emeljük ki most azt az esetet, amikor Anglia déli részén egy elpusztult birka teteméhez közeli drótkerítésből vett szőrmintából megállapították, hogy fekete párduc járt a környéken.

Szétszóródtak a vidéken

Az Egyesült Királyságban az múlt évszázadban többször is engedtek szabadon nagymacskákat. A második világháború alatt az állatkertek egyszerűen megszabadultak tőlük, mert képtelenség volt biztosítani drága és szigorú étrendjüket, 1976-ban pedig rendeletben tiltották meg, hogy az olyan nagyobb brit üzletek, mint például a Harrods áruház, egzotikus háziállatokat áruljanak. A tartási szabályokon is szigorítottak, melyeknek rengeteg magánszemély már nem akart megfelelni, ezért állataikat egyszerűen szabadon engedték.

Nagymacskák ráadásul nem csak így kerültek a vadonba: magán állatkertekből és cirkuszokból is kiengedhették őket, miként egyszerűen meg is szökhettek fogvatartóiktól.

Rick Minter biológus és amatőr nagymacska-szakértő az Euronewsnak azt mondta, hogy hazájában leggyakrabban fekete párducokat észlelnek, az állat az országos éves észlelések 80 százalékát teszi ki. A  maradékból 15 százalék puma vagy oroszlán, a fennmaradó 5 százalék pedig hiúz.

A nagymacskák száma és táplálkozási szokásai

Szakértők becslése szerint az Egyesült Királyság területén nagyjából háromszáz fekete párducra van szükség, hogy a fajtának egészséges populációja legyen. A fekete párducok akár 50 kilométeres körzetben is kóborolhatnak, és amennyiben a nőstények csoportokban élnek, akkor a hímek a párzási időszakban csoportról csoportra, területről területre vándorolnak.

A szigetországban a fekete párduc elsődleges táplálékforrása a szarvas, amiből jó kétmillió kóborol országszerte. A párducoknak vagy a pumáknak hetente egyszer kell megölniük egy nagy, kifejlett példányt, a húst két adagban eszik meg.

Fajtamentés

Minter szerint azért az Egyesült Királyság párducpopulációja azért is fontos, mert Jáván és Maláj-félszigeten (tehát eredeti élőhelyükön) az orvvadászat miatt csökkent a számuk, így a szigetország példányai hozzájárulhatnak a faj megmentéséhez. Minter úgy véli, hogy amennyiben a nagymacskák nincsenek stresszben, és van elég táplálékuk, akkor távol maradnak az embertől, és nem kell félni tőlük. Hozzáteszi: ők eleve jobban félnek az embertől, mint az ember tőlük.