Pörög a horvátországi turizmus

120 százalékkal több turista nyaralt az első fél évben horvát üdülőhelyeken. Németek a dobogó tetején.

Az első fél évben 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, közölte vasárnap a Jutarnji List című napilap a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) adataira hivatkozva.

 

A lap szerint az első idei erős hétvége a horvát turizmusban egy hónappal megelőzte a tavalyit. A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján jelenleg 640 ezer turista nyaral az országban, ez a szám pedig még ebben a hónapban elérheti a napi egymilliót.
A legtöbb vendégéjszakát a németek töltötték el (4,4 millió), őket az osztrákok (1,4 millió), a szlovénok (1,3 millió), a lengyelek (millió), a britek és a csehek (egymillió alatt) követték.
A legtöbb turistaéjszakát Isztriában (7,9 millió), Split-Dalmácia megyében (15,5 millió) és a Tengermellék-fennsík megyében (4,2 millió) realizálták. A legtöbb látogatót Rovinj (730 ezer ), Porec (560 ezer) és Dubrovnik (530 ezer) fogadta.
A horvát turisztikai szövetség idén 21,4 millió külföldi turistával számol az előfoglalások alapján, ami meghaladja a 2019-es rekordévet, amikor közel 20 millió turista érkezett az országba.
A számok arra utalnak, hogy amennyiben nem történik valami rendkívüli esemény, ez a turisztikai idény emlékezetes marad mind a turisták számát, mind a bevételeket illetően, ideértve az államkasszát is, írta a lap.

Forrás: MTI


Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet. De vajon hiteles ez a kultusz, vagy csupán díszlet? És vajon vannak-e új turisztikai termékek Salzburg városában vagy Mozart mindent visz?
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.