Prága betiltotta a turisták éjszakai sörtúráit

Betiltotta a turistáknak szervezett éjjeli sörtúrákat (pub crawls) a prágai önkormányzat. Az intézkedést, amely a hivatalos közlönyben való megjelenés után azonnal életbe lép, a belvárosi képviselők kezdeményezték, miután a lakosságot egyre inkább zavarta a kocsmától kocsmáig vonuló részeges turistacsoportok hangoskodása és a gyakori rendbontások, írta meg az MTI.

Az éjjeli sörtúrákat rendező legnagyobb prágai társaság, a Prague Pub Crawl közleményében populista lépésnek nevezte az önkormányzat döntését, amely szerintük az éjjeli zaj problémáját nem fogja megoldani, s a helyzetet inkább csak rontja. Hasonló nyilatkozatot tett közzé a Drunken Monkey társaság is. Szerintük az éjjeli zajt és rendbontásokat a szervezetlen turisták csoportjai okozzák.

Prága, sör / Forrás: Depositphotos
Prága, sör / Forrás: Depositphotos

Zdenek Hrib prágai főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy

a problémát előzetesen megvitatták a fővárosi turizmust szervező Prague City Tourism céggel, illetve az idegenvezetők szervezetének képviselőivel.

A klasszikus idegenvezetéssel foglalkozó szervezeteknek nem volt kifogásuk az intézkedés ellen, tette hozzá Hrib.

Az éjjeli sörtúrák betiltását a városban érvényes piaci szabályzat módosításával érte el a önkormányzat.

A módosított szabályzat értelmében az éjjeli órákban – este tíztől reggel hatig - csak az arra kijelölt helyeken szabad piaci, üzleti tevékenységet folytatni, s az úgynevezett "mozgó üzleti tevékenység" tiltva van.

A prágai önkormányzat a cseh főváros jó hírnevét is védeni szeretné e döntésével. A városvezetésnek nem tetszik, hogy elsősorban a nyugatiak számára olcsó sörturizmus, a könnyen hozzáférhető alkohol és a szexturizmus következtében csorbul Prága hírneve mint értékes kulturális központ.

A cseh főváros szállodáit és panzióit tavaly 7,4 millió turista kereste fel, 25 százalékkal több, mint 2022-ben.


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.