Randevúzzon Béccsel

Idén először, 2024. május 24. és 26. között rendezik meg a teljesen Bécs központú Wienliebe Fesztivált. A háromnapos rendezvénysorozat a bécsi Rathausplatzon lesz és számos olyan elemet mutat be a közönségnek, amitől Bécs olyan élhető és szerethető.

A Wienliebe egy bécsi szervezésű fesztivál, ami akár egy, a városnak címzett szerelmi vallomásnak is tekinthető: az élvezetet, a társasági életet és a város adta otthont jelképezi. Bécs évek óta vezeti a a világ legélhetőbb városainak listáját, mégis évről évre a világ legkevésbé barátságos városának választják. Ez első pillantásra paradoxnak tűnhet, valójában viszont nagyon jól érzékelteti Bécs vonzerejét, lakóinak az identitását és komplexitását. Az új Wienliebe Fesztivál célja, hogy megmutassa, Bécsben nem csak élni érdemes, hanem szerethető oldala is van.

Három napon át a helyi lakosok és a látogatók egy helyen fedezhetik fel az osztrák főváros jellegzetességeit. A rendezvény három központi elemre épül, a bécsi kultúrára, a bécsi konyhára és a kézművességre.

Gasztronómiai szempontból a hagyományos bécsi konyha, a jellegzetes kávéházak, borozók - az úgynevezett Heurigerek - állnak a fesztivál középpontjában.

Idén először, 2024. május 24. és 26. között rendezik meg a teljesen Bécs központú Wienliebe Fesztivált
Idén először, 2024. május 24. és 26. között rendezik meg a teljesen Bécs központú Wienliebe Fesztivált
Fotó: Stadt Wien/Bubu Dujmic

 

A változatos kulturális programok pedig a bécsi zenei élet számos, neves képviselőjére és művészére helyezik a hangsúlyt.

Szerveznek például előadásokat, amelyek bemutatják Bécs gazdag zenei történelmét: Haydn, Mozart és Beethoven munkásságától egészen a modern idők művészetéig. A Bécsi Kereskedelmi Kamarával együttműködve több bécsi vállalkozás is bemutatja majd a kézműves termékeit – kerámiákat, ékszereket, helyi tervezők portékáit -, amelyeket meg is lehet majd vásárolni. A látogatók jólétéről pedig a bécsi gasztronómia hat központi alakja gondoskodik majd, köztük a Tafelspitzéről híres Plachutta vendéglő vagy a Schweizerhaus a Práterből. A látogatók természetesen kóstolhatnak majd császármorzsát és Sacher tortát is.


Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma

Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma 

A Visit Maldives által szervezett frissen tartott webinárium keretében betekintést kaptunk a Maldív-szigetek lenyűgöző kínálatába, amelyet kifejezetten esküvők és nászutasok számára kínálnak.
Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén

Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén 

A két görög szigeten szükségállapotot hirdettek ki hétfőn a görög hatóságok. Rodoszon a hatóságok közlekedési tilalmat rendeltek el, az iskolák hétfőn zárva maradtak.
Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának

Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának 

Az olaszországi Torino viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet 2025-ben, és a spanyolországi Benidorm lesz az intelligens európai turizmus zöld úttörője jövőre – közölte az Európai Bizottság illetékes irodája pénteken.
Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek

Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek 

Nosztalgia, személyre szabás, az ázsiai turizmus fellendülése és spontán kapcsolatok, amelyek újradefiniálják a globális utazást.
A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on

A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on 

Valenciáról tragikus hírek érkeztek a Dana nevű vihar villámárvíze miatt. Most viszont örömteli eseményről számolhatunk be a nehéz időket átélt spanyol város kapcsán. Helyszíni beszámolónk.
Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén

Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén 

Egy gyönyörű sziget, amely már a római császárokat is rabul ejtette.
Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja

Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja  

Immár egymás után az ötödik alkalommal.
Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában

Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában 

A rendezvénysorozat első állomása Budapesten került megrendezésre, a Marriott Courtyard Hotel elegáns termeiben.
Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól

Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól 

Egy új kutatás rávilágít az utazások folyamatos növekedéséből adódó lehtőségekre és kihívásokra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.