Régi fényében tündökölhet a lepukkant Champs-Élysées

A 2024-es párizsi olimpia után megújul a Champs-Élysées - jelentette be Párizs főpolgármestere.

A 250 millió euróból (90 milliárd forintból) megvalósuló beruházásról Anne Hidalgo felidézte, hogy a terveket már tavaly bemutatták a helyi önkormányzatok és üzleti vállalkozások vezetőinek. Az elképzelés szerint a Párizs belvárosát átszelő 1,9 kilométeres sugárútból "különleges kertet" varázsolnak. A Champs-Élysées bizottság 2018 óta kampányol a sugárút újratervezéséért és megújításáért. Mint rámutattak, a legendás sugárút az elmúlt 30 évben elvesztette csillogását, a párizsiak is elfordultak tőle, ráadásul egymás után sújtották a gazdasági és egészségügyi válságok, sztrájkok - emlékeztetett a The Guardian cikke.

"Gyakran nevezik a világ legszebb sugárútjának, de mi, akik nap mint nap itt dolgozunk, már nem vagyunk olyan biztosak ebben" - mondta tavaly Jean-Noël Reinhardt, a bizottság elnöke. Hozzátette, hogy miközben egyre több látogató halad végig rajta és üzleti vállalkozások harcolnak azért, hogy megvessék rajta a lábukat, a franciák számára megkopottnak tűnik. A bizottság nyilvános konzultációval mérte fel a változtatással kapcsolatos igényeket. A tervek szerint a járműforgalom helyét felére szorítanák vissza, az út nagy részét átadnák a gyalogos forgalomnak és zöld területeknek, a levegő minőségét javítandó pedig fasorokat ültetnének.

A Champs-Élysées eredetileg mocsaras, konyhakertes terület volt. A nevét a görög mitológia mennyországáról, az elíziumi mezőkről kapta. André Le Notre, a Napkirály, XIV. Lajos kertésze tervezte meg először a fasorokkal szegélyezett széles sétányt, amely a Grand Cours nevet kapta. 1709-ben keresztelték át Champs-Élysées-re, amikor kibővítették és az évszázad végére népszerű sétaútvonal és piknikhely lett belőle. Manapság kávézóiról és áruházairól híres, több luxus autómárka bemutatóterme is a sugárúton nyílt meg. Hagyományosan évente ad helyet annak a nagyszabású katonai parádénak is, amelyet a Bastille ostromára emlékezve tartanak.

A koronavírus-járvány előtt Phillippe Chiambaretta sztárépítész, akinek irodája a felújítás tervein dolgozott, elmondta, hogy naponta mintegy százezer gyalogos fordult meg a sugárúton, közülük 72 százalék turista volt, 22 százalékuk pedig ott dolgozott. A nyolcsávos sugárúton óránként háromezer jármű halad át, ami miatt a környék levegője nagyon szennyezett.

Chiambaretta hangsúlyozta, hogy a szennyezett levegőjű, autókkal zsúfolt, nagy idegenforgalmú kereskedelmi központot "környezettudatos, vonzó és befogadó" környékké kell változtatni. A megújulás a híres Concorde teret, Párizs legnagyobb terét is érinti, amely a sugárút délkeleti végénél helyezkedik el. Átalakítását még a 2024-es olimpia előtt be akarják fejezni. A Champs-Élysées átalakulása 2030-ra fejeződhet be a tervek szerint. Hidalgo arról is beszélt, hogy Párizs különböző részein ugyancsak előkészületben vannak más felújítási tervek: a város szívében álló az Eiffel-torony környékét is szeretnék egy "különleges parkká" változtatni.

Forrás: MTI


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.