Ma már, a következményeket ismerve nehéz elképzelni, hogyan gondolhatta bárki, hogy jól sülhet el másfél millió léggömb egyszerre történő égbe reptetése egy városközpontban, pedig a United Way cég 1986-os akciója egy rendkívül nagyszabású és pontosan megtervezett, szakemberek által kivitelezett reklámesemény volt. Az épp harminc éve, szeptember 27-én, egy szombati napon tartott mutatványt fél évig készítették elő, a léggömbös showeseményekre specializálódott Baloonart cég, illetve az azt vezető Treb Haining tervezték meg az 1984-es Los Angeles-i olimpia nyitó- és záróeseményének ballonmutatványait, egy évvel később a Disneyland harminc éves születésnapján felállították a léggömb-világrekordot, amelyet az 1986-os clevelandi eseménnyel szerettek volna megdönteni. 

„Dél-Kaliforniában éltem, 1978 óta foglalkoztam nagyszabású események levezénylésével, akkoriban az emberek elég sok pénzt költöttek látványos pr-akciókra. Hat hónapig dolgoztam rajta, és ehhez egy hónapra Clevelandbe is költöztem" - emlékszik vissza a Kinja chatszobájában Tom Hollowach, a Balloonfest '86 projektmenedzsere. A cél az volt, hogy kétmillió léggömböt engedjenek fel a Public Square-en, Cleveland legnagyobb nevezetessége, a Terminal Tower felhőkarcoló előtt. Ehhez a gigantikus fém tartóhálót egy olyan cég tervezte, amely űrrepülőgépek rakományait rögzítő szerkezeteket is gyártott. A ballonokat tartó építmény 3500 négyzetméteres és három emeletes volt, a belsejében 2500 önkéntes fújta héliummal a lufikat, közben iskolás gyerekek támogatásokat gyűjtöttek az utcán a United Way számára, két lufinként egy dollárért.

Az imázsakció célja Cleveland népszerűségének növelése volt, az azt szervező, 19. század végéig eredeztethető, az egész Egyesült Államokban (illetve nemzetközileg is, azaz ma már Magyarországon is) működő United Way pedig egyebek mellett az oktatás és az egészségügy területén is működő civil adománygyűjtő jótékonysági szervezet.

Aztán meghalt két halász.

Eredetileg kétmillió lufit terveztek az égbe repíteni, de a nem túl kedvező időjárási előrejelzések miatt (esőre állt) végül leálltak valamivel több mint 1,4 millió után, és hamarabb fellőtték a lufikat a tervezettnél. Az elképzelés az volt, hogy a lufik felemlekednek, szétoszlanak a magasban, majd lehullanak messzebb és lebomlanak - ugyanis biológiailag lebomló latexből voltak, legalábbis ezt kommunikálták a szervezők, mégha erről meg is oszlanak a vélemények. Arra azért többen felhívták a figyelmet akkor és utólag is, hogy mégha le is bomlik a latexnek ez a fajtája, az ahhoz szükséges idő alatt elég jelentős károkat képes okozni az állatvilágnak és a természetnek. Ám rövid távon is szörnyű következményekkel járt az akció.

{youtube|id=q8oJaPeEP-8}

Délután fél 2-kor engedték fel a közel másfél millió lufit, ami egyszerre volt lenyűgöző és hátborzongató látvány. A lenti képen a lufik szinte Godzilla körvonalait adják ki.

A környező tavaknál azonban vihar készülődött, a hideg levegő pedig visszanyomta a lufikat a földre. A kezdeti vizuális eufóriát felváltotta a mindent elárasztó lufitömeg nyomasztó látványa és szorongást keltő érzete. A lufik elzárták az eget, eltorlaszolták az utakat és a vízi közlekedést, a reptér felő vezető autópályát is, aminek következtében egy időre lebénult az oda vezető forgalom és a repülők is leálltak, sok baleset is volt (több egyébként azért történt, mert az autóvezetők az eget nézték, nem az utat), illetve a beszámolók rendre megemlítik az ohiói díjnyertes versenylovat is, amely annyira megijedt és pánikba esett a lufiktól, hogy maradandó kárt tett magában. Ez feltehetően azért kerül elő a mai napig mindig, mert a ló gazdája utólag beperelte emiatt a United Wayt, kártérítést kapott, és erről beszámoltak az újságok.

A lufik az akció másnapján már az Erie-tó kanadai partjait is elérték. Nem is csak elérték, közel 15 ezer lufi torlódott fel a partokon, a következő hetekben pedig a Nagy-tavakat alkotó mind az öt tó és a környező államok is tele voltak a leeresztett lufik maradványaival.

A valódi tragédia azonban két halász halála volt.

Ők egy nappal a Balloonfest előtt, szeptember 26-án mentek ki az Erie-tóra, és miután nem tértek vissza szombat reggelig, mert feltehetően felborult a hajójuk, az egyikük felesége bejelentette az eltűnésüket. A partiőrség a keresésükre indult és helikoptereket is bevetettek, ám addigra a tó felületét ellepték a lufik, ami lehetetlenné tette a keresést és a mentést - a töménytelen mennyiségű lufi megannyi emberi fejnek nézett ki. A parti mentők visszafordultak, másnap pedig hivatalosan is bejelentették, hogy abbahagyják a keresést. A helyi újságok a következő két hétben írták meg, hogy Raymond Broderick és Bernard Sulzera, a két halász tetemét partra mosta a víz. Az egyikük felesége több millió dollárra perelte a United Way céget. 

A clevelandi akció egyébként megdöntötte az egy évvel korábbi Disney-rekordot és bekerült az 1988-as rekordok könyvébe, írja ez a cikk. A Guinness aztán a kilencvenes években eltörölte a kategóriát.

Az esetet Thom Sheridan fotós azóta világhírű fényképsorozata dokumentálta, az ő színes képeit használtuk mi is. A fekete-fehér képek Dave Anderson és a Plain Dealer csapat fotói, innen vannak.

Érdekes, hogy hasonló, csak éppen - a napfényes körítés és a tragikus végkifejlet hiánya miatt is - pozitívabb hatást kelt a Sony Bravia közel húsz évvel későbbi, 2005-ös reklámfilmje, amelyben 250 ezer színes gumilabdát pattogtattak le San Francisco utcáin. Az egy sikeres kampány volt, a labdákat az utcák végén golflabdafogó hálókkal gyűjtötték be, és senkinek sem esett bántódása, sőt, a reklámban szóló dal (Heartbeats) nagyot dobott José González svéd énekes-dalszerző karrierjén - mégha a dalt a Knife is írta eredetileg.

{youtube|id=0_bx8bnCoiU}

De abban is biztos vagyok, hogy több olyan clevelandi ember volt, akinek egy pillanatra görcsbe rándult a gyomra, amikor a Sony tíz évvel ezelőtti reklámját először látta.