Rendőri segítség kellett a tömegek miatt a romániai síközpontokban

Rendőri segítséget kellett kérni a sípályák működtetőinek az idei év első hosszú hétvégéjén Romániában, miután tömegek rohamozták meg a síközpontokat.

Romániában kedden ünneplik a román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva egyesülésének 164. évfordulóját, és a kormány hétfőt is pihenőnappá nyilvánította a közszférában. A négynapos hosszú hétvégét a hegyvidéken kiadós havazás előzte meg, így megnövekedett a forgalom a sípályák környékén.  

A Kolozs megyei Járabányához közeli Buscat sípályán kedden már 11 órakor teltházat hirdettek. Miután megteltek a sípálya előtti parkolók, a rendőrség visszafordította a még érkező gépkocsikat - írták Facebook-oldalukon a működtetők. A Kolozsvártól 60 kilométerre található sípálya üzemeltetői azután kérték a rendőrök segítségét, hogy az előző napokban feltorlódtak a gépkocsik a szűk hegyi úton, és bár tele volt a parkoló, már nem tudtak visszafordulni. Az Erdélyi-szigethegységben található síterepet elsősorban kolozsváriak látogatják, de száz kilométeres körzetében több nagyváros is van. A pályát egyszerre 400 ember használhatja, a parkolókban 800 férőhely van - a hosszú hévégén ennek többszörösére lett volna szükség.

A Prahova megyei Sinaián a felvonóra váró síelők torlódtak fel hétfőn sorban állás közben, miután a szerkezet jéglerakódás miatt több órára leállt, de az üzemeltető tovább árulta a jegyeket az újonnan érkezőknek. A fogyasztóvédelem 15 ezer lejre (1,2 millió forint) bírságolta meg - írta az Agerpres. A főleg bukarestiek által látogatott Prahova-völgyi üdülőtelepen a felvonókat üzemeltető cég szerint hétfőn 3500 turista fordult meg, ez volt a legforgalmasabb hétfői nap a cég történetében.  

Többször riasztották a hegyimentőket is a hegyekben túrázók: 24 óra leforgása alatt 53 segélyhívás történt. A Salvamont kedden Facebook-oldalán azt írta, hogy a legtöbb segélyhívás Gorj és Hargita megyéből, valamint Sinaia környékéről érkezett a diszpécserszolgálatukhoz.

Forrás: MTI


Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.
Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten

Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten 

Turizmus egész évben: túrázás, kerékpározás és természet a Salzkammerguti régióban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.