Először nyílnak meg a látogatók előtt Róma ókori fűszerraktárai

December 21-én nyitják meg először a nagyközönség előtt a római Horrea Piperataria-t, azaz a római fórum ókori raktárát, amelyet a császárkorban bors és fűszer tárolására használtak.

A raktár, amely a Maxentius-bazilika alatt található, az i.sz. 81-96 között uralkodó Domitianus császár parancsára épült értékes „egyiptomi és arab fűszerek” tárolására, amint azt Plinius és Cassius Dio írásai dokumentálják – olvasható a Wanted in Rome cikkében.

Az isz. 64-ben pusztító tűzvész után a monumentális épület az i.sz. 4. század elejétől feledésbe merült, és a múlt homályába veszett - egészen az 1915-ben történt felfedezéséig.


Fotó: Parco archeologico del Colosseo Facebook oldala

A gyógynövényeknek is otthont adó Horrea Piperataria a Vicus ad Carinas mentén épült, ami már akkor egy kövezett út volt, és amely összekötötte a Forum Romanumot a sűrűn lakott Esquilino területtel.

Most az ősi út egy szakasza is megnyílik a látogatók előtt, és szabadon megközelíthető a Forum Romanum felől.

Az újonnan megnyílt Horrea Piperatariaban a függő üvegutakon végigsétálva tekinthetünk le az alant lévő kiállításra és az ott található ókori építményekre,  míg a falakon és a mennyezeten lévő magával ragadó multimédiás vetítések életre keltik a helyszín izgalmas történelmét.

A fűszerraktár 2024. december 21-től egyelőre kedden, csütörtökön és szombaton látogatható 75 perces ivezetett tárlatvezetésekkel. 


Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél

Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.