Spanyolországból érkezik a Tour de Hongrie főellenőre

Ebben az évben sem csak a Tour de Hongrie mezőnyében találkozhatunk majd olyan szereplőkkel, akik a kerékpársport csúcseseményeinek rendszeres résztvevői. A Magyar Körverseny „főellenőre”, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) megbízottjaként ezúttal a spanyol Pedro Garcia Mozo lesz, aki olyan eseményeken bíráskodik, mint az Andalúz körverseny, az Asztúriai körverseny vagy éppen a Valenciai körverseny.

A harmincnyolc esztendős versenybíró Spanyolország északi részén, Bilbaóban él, a „civil” életben banktisztviselőként tevékenykedik. „Én magam is kerékpároztam, de csak a junior korosztályig, ám amikor abbahagytam, akkor sem szakadtam el a sportágtól. 2002 óta bíráskodom, kisebb helyi és regionális versenyeken kezdtem, onnan jutottam el a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség bírói szintjéig. 2014 óta vagyok az UCI bírói csapatának tagja, több versenyen dolgozhattam már vezető versenybíróként.”

Pedro Garcia Mozo olyan versenyeken volt vezető UCI-bíró, mint a ZLM Toer, a Volta ao Algarve, a Tour de Luxembourg, a Milónó–Torinó, a Nokere Koerse, a Boucles de la Mayenne, de versenybíróként több rangos spanyol viadalon is – Vuelta Andalucia, Vuelta Asturias, Volta Comunidad Valenciana – közreműködhetett.

Bírói filozófiájának középpontjában a szabálykövetés és a biztonság áll: „A versenyen az a mi dolgunk, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályait betartassuk, illetve a fontos technikai és biztonsági kérdésekben a szervezőkkel együttműködve hozzájáruljunk, hogy minden az előírásoknak megfelelően történjen.” Pályafutásának egyik fontos állomásának tartja a közelgő Magyar Körversenyt. „Természetesen ismerem a Magyar Körverseny elmúlt években mutatott fejlődését, tudok róla, milyen magas szintű munkát végeznek a szervezők. Izgatottan várom a júniust, hiszen korábban még nem jártam Magyarországon, várom, hogy megismerhessem a magyarokat és az országukat. Külön öröm számomra, hogy egy ilyen komoly versenyen dolgozhatok majd, mint a Tour de Hongrie!”

Forrás: Turizmus Online


A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.
Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást

Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást  

Azonban sokan látják úgy, hogy a szigorítás túl messzire megy.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.