Startol a világ legnagyobb tengerjáró hajója

Három évig építették a világ legnagyobb tengerjáró hajóját egy francia gyárban, mely napokon belül első útjára indulhat - írja a CNN cikke alapján a www.szeretlekmagyarorszag.hu.

A Wonder of the Seas (magyarul: Tengerek Csodája) már megérkezett abba a floridai kikötőbe, ahonnan március 4-én első útjára indul.

A roppant méretű hajó több mint háromszor olyan hosszú, mint egy focipálya (362 méter), és 47 méteres magasságával másfélszer akkora, mint egy tízemeletes panelház. A 18 fedélzetes hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég minden kívánságát.



A Royal Caribbean International ötödik Oasis-osztályú hajóját vasárnap este vontatták be a Fort Lauderdale-i kikötőbe. A hajót hat éve kezdte tervezni a társaság, amely az utasok javaslatait és partnereik visszajelzéseit is figyelembe vették.

A Wonder of the Seas első útjain 5-7 éjszakás körutazásokat teljesít Florida és a Karib-térség szigetei között. A tervek szerint májusban Barcelonából és Rómából indul mediterrán körutakra a monstrum.


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.