Szerbia csodás világát még nem ismeri a magyar utazó

A pénteken kezdődött Szerb napok – Lásd Szerbiát! kampány kapcsán Szerbia turisztikai szervezete mutatkozott be csütörtök este a Thököliánumban, a Sava Tekelija, (Szava Thököli) Alapítvány székházában.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A szakmai eseményen először Szerbia Magyarországi Nagykövete, Rade Drobac üdvözölte a résztvevőket, majd a Szerb Turisztikai Hivatal igazgatója Marija Labović köszöntötte a mintegy 30 hazai utazási újságírót és bloggert. A Szerb Dokumentációs központ igazgatója, Milan Djuric röviden bemutatta az intézményt, mely egy gyönyörűen felújított épületben található a Veres Pálné utcában.

Rade Drobac nagykövet szerint soha jobb helyzet nem volt a két ország közötti politikai, társadalmi és pénzügyi kapcsolatok erősítésére mint most, a turizmusnak csak követnie kell ezeket a jó folyamatokat. Az utóbbi másfél évben azon dolgozott, hogy a két ország közötti kapcsolatok erősödjenek. „ Érthetetlen, hogy ilyen közel vagyunk, mégis milyen keveset tudunk egymásról.”- fejtette ki véleményét. A nagykövet szeretné továbbá azt is, hogy a Vajdaság mellett az ország más szépségei és látnivalói is megnyíljanak a magyar turisták előtt.

Źeljka Pudar, a Szerb Idegenforgalmi Hivatal magyar piacért felelős vezetője elmondta, hogy Szerbia turizmusa rohamosan fejlődik, 6 éve folyamatosan 10%-os átlagos növekedést mutat a turistaérkezések száma, idén - 2017 első 6 hónap adatai alapján - pedig 19%-al nőtt a Szerbiába érkező külföldi turisták száma.

A magyar piacon jelenleg nem vagyunk eléggé intenzíven jelen, de mint jó szomszédok sokat tudunk nyújtani egymásnak – tette hozzá a magyar piac specialistája. Véleménye szerint Szerbia, mint idegenforgalmi célpont nagyon kedvező a magyar utazók számára. Egyébként a magyar turisták száma a 2016-os évben 13%-al haladta meg az előző évet, több mint 30 ezres vendégszámmal és 2017 első 6 hónapjában ez az emelkedés tovább folytatódott.

Szerbia közel van, kiváló az úthálózat és olyan látványosságokat és attrakciókat ígér, melyet kimondottan kedvel a magyar közönség. A gyönyörű nemzeti parkok, római kori települések, az UNESCO által védett titokzatos kolostorok és remek gasztronómia mellett például nagyon fejlett az ország aktív turizmusa, mely a népszerű kerékpározástól, hikingtól, hajózástól, horgászattól kezdve egészen a raftingolásig vagy ejtőernyőzésig a kikapcsolódás számtalan formáját kínálja.

A Duna itt a legmélyebb, a legszélesebb és a legkeskenyebb is Európában, Źeljka Pudar kiemelte a Vaskaput, mint különleges turisztikai attrakciót. A legtöbb magyar számára jól ismert Novi Sad, Szerbia második legnagyobb városa 2021-ben pedig Európa Kulturális Fővárosa lesz. A fesztiválokban is egészen különleges kínálat állt össze, mely minden korosztálynak az év minden szakában tartogat valami izgalmasat, melyről folyamatosan tájékozódhatunk a Szerb Turisztikai Hivatal honlapján, a www.serbia.travel oldalon.

A tájékoztatót követően a Bilja Kristic & Bistrik zenekar fantasztikus ritmusú dalokkal dobta fel a hangulatot, a vendéglátók pedig tradicionális szerb ételeket kínáltak a szakmai résztvevőknek. A szerb kultúra hónapja pénteken a híres KOLO néptánc- és népzenei együttes előadásával kezdődött a MÜPÁ-ban, akinek képviselője Vladimir Dekić be is mutatkozott az eseményen.


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.