Szigorítás Madridban

A spanyol fővárosban előbbre hozták az éjszakai kijárási tilalom kezdetét.

A madridi tartományban hétfőtől kezdődően korábban, este 10 órakor veszi kezdetét a reggel hat óráig tartó éjszakai kijárási tilalom, jelentette be Antonio Zapatero, a regionális kormány egészségügyi tárcavezető-helyettese pénteken.

Mint mondta, ezen kívül az üzleteknek, vendéglátóhelyeknek este 9 órakor kell bezárniuk és a kereskedelmi egységekben a létszám nem haladhatja meg a befogadóképesség felét. Az összejöveteleken engedélyezett maximális létszám hatról négyre csökken.
A tartomány újabb településein és a főváros további negyedeiben korlátozzák a szabad mozgást, az érintett övezetekből csak munkavégzés, oktatás, hivatalos ügyintézés és orvosi ellátás indokával lehet távozni, illetve belépni oda. A tartomány 6,6 milliós lakosságának 24 százalékára vonatkoznak a megszorítások, tette hozzá a Antonio Zapatero.
 A tárcavezető-helyettes tájékoztatása szerint egy hét alatt 15 százalékkal nőtt az esetszám a régió területén. A brit vírusváltozat jelenléte hetente duplázódik, pillanatnyilag az összes eset 9 százalékát teszi ki - jegyezte meg.
A fertőzés terjedése miatt La Rioja tartomány egy hónapra leállítja a nem létfontosságú szolgáltatásokat, bezárnak például az éttermek, a ruhaüzletek és mozik. A települések között csak meghatározott indokkal lehet közlekedni az északi régió területén.
Hasonló közlekedési korlátozást léptet életbe hétfőtől Baszkföld is, ahol emellett négyre csökkentik az összejöveteleken részvevők engedélyezett létszámát.
    

Forrás: MTI


Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.
Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.