Távoli úti célok toplistája

A vezető cseh utazási technológiai cég adataiból kiderül, nemcsak messzebbre utaznak honfitársaink, hanem több napot is eltöltenek a választott desztináción, valamint átlagosan korábban vesznek repülőjegyet, mint tavaly. Nagy az érdeklődés az ázsiai úti célok iránt a Kiwi.com foglalási adatai alapján, és sokkal több magyar repülhet idén távolabbi desztinációkra, mint tavaly.

A foglalási portálon keresztül 2024. január 10-ig leadott foglalások alapján

a repülős célpontok között továbbra is Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság a legnépszerűbbek

honfitársaink körében, de az látszik, hogy a kontinensen belüli utazás aránya némiképp csökkenhet és Ázsia népszerűsége nőhet.

A tavalyi év egyik nagy nyertese: Bangkok / Forrás: Kiwi.com
A tavalyi év egyik nagy nyertese: Bangkok / Forrás: Kiwi.com

Míg a vizsgált időszakban tavaly 5-ből 4 foglalás Európába szólt, addig idén ezek a repülőjegyeladások háromnegyedét teszik ki. Ezzel szemben az ázsiai célpontok a tavalyi 14 százalékos részesedésüket 18 százalékra növelték.

Összességében tavaly ugyanezen időszakig leadott foglalásokban a távolabbi úti célok jóval hátrébb szerepeltek. Így pl. míg Thaiföld a tavalyi listán a 8., addig idén az 5. Nem véletlen tehát, hogy Bangkok és Phuket is felkerült a városok top30-as listájára, előbbi a 7., utóbbi pedig a 25 helyen szerepel.

Így nőtt a tengerentúli desztinációk népszerűsége 2023-ról 2024-re (a Kiwi.com foglalási adatai alapján):

  • Thaiföld: 5. hely (2023.: 8. hely)
  • Amerikai Egyesült Államok: 13. hely (2023.: 14. hely)
  • Egyesült Arab Emírségek: 16. hely (2023.: 18. hely)
  • Fülöp-szigetek: 22. hely (2023.: 26. hely)
  • Vietnám: 25. hely (2023.: 28. hely)
  • Indonézia: 26. hely (2023-ban nem szerepelt a top30 úti cél között)
  • Srí Lanka: 30. hely (2023-ban nem szerepelt a top30 úti cél között)

Mint ezzel kapcsolatps közleményükből kiderül,

az átlagos utazási hossz közel 6 napra emelkedett.

Jelentősen kevesebb azok aránya, akik 3 napon belüli utazást választanak, és nőtt azoknak a száma, akik 4-6 napot töltenek választott úti céljukon.

A vezető cseh utazási technológiai vállalat foglalási adatai alapján 2024-re az idén január 10-ig leadott foglalások alapján kb. 2,5 hónappal az utazás előtt vettek repülőjegyet honfitársaink, míg a tavalyi utazás kapcsán nem terveztek ennyire előre, akkor átlagosan közel 2 hónapos volt a foglalási ablak.

Kiwi.com

 


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.