A turistalehúzás egy széppéldáját rögtön érkezéskor megtapasztalhattuk, amikor kiszolgáltatott helyzetünket üzembiztosan kihasználták a reptéri taxis hiénák.
Wifi és megfizethető mobilnet híján applikációval nem tudtunk autót szerezni, ehhez jött a nulla helyismeret és a roppant csekély francia nyelvtudás – mindezek egyenes következményeként az ezeréves roncsokkal várakozó, dörzsölt személyfuvarozók karmai közé sodródtunk.
Persze előre rákérdeztünk az árra, de miután sokalltuk, egy hatósági embernek látszó illető odalépett, és jelezte: ezen autók valamelyikét kell (!) igénybe vennünk. Olajozott gépezetnek tűnt, ahogy a rosszarcú taxisok és az egyenruhások a gyanútlan turistákat a muzeális értékű járművek felé terelik.
Nem szerzett tehát jó pontot Tunézia az első benyomásokkal. Ráadásul még aznap újabb kellemetlen szituációba kerültünk, a taxisok után a turistákat szintén ostoba fejőstehénnek néző bóvliárusoknak köszönhetően.
Ehhez először a HÉV-ről kell pár szót ejtenem. A közösségi közlekedésnek ez a módja itthon is egyre kalandosabb, azt gondoltam, nehéz meglepni engem ebben a műfajban. Azért csak sikerült.
Külcsín és belbecs terén is lenne mit hosszan taglalni a tunéziai járművekkel kapcsolatban, de én a leginkább „egzotikus” vonást emelném ki: az ajtók meglehetősen lazán záródnak, ezt kihasználva az utasok gyakran indulás után vagy érkezés előtt feltépik ezeket, és kedvük-vérmérsékletük szerint ki-be ugrálnak a szerelvény oldalán tátongó nyíláson.
De végülis gond nélkül, épségben szálltunk le Sidi Bou Said meseszép kisvárosában.
Kék-fehér épületei miatt sokan a görög Santorinihez hasonlítják, de kellemes kis utcácskáival saját jogán is figyelemre méltó ez a múltbeli képeslapként rögzített, hosszú sétákra csábító hely.
Újabban a menőbb tunéziai lagzikat is itt tartják: mi is belefutottunk egy hangos, vidám esküvői menetbe – a násznép fele európai eleganciával, a másik fele helyi népviseletben vonult-táncolt el körülöttünk Sidi Bou Said főutcáján.
Ezt jó volt átélni, azt viszont már nem, hogy a szuveníres boltsoron kettőt sem lehetett úgy lépni, hogy valaki ne próbálja meg eladni nekünk a pofátlanul árazott, borzalmas minőségű portékáit.
Aki a túlárazott szuveníreket valahogy túléli, attól kezdve már csak jó jöhet, ugyanis
az étkezés a meseszép kisvárosok és a tenger közelsége mellett meghatározó élmény Tunéziában. Az éttermekben, a street foodban, a reggelikben, de még a sörkorcsolyákban is az ízek elképesztő kombinációit hozzák össze, és valahogy minden működik.
