Turizmus fellendülése: ezzel még várni kell egy ideig

A világjárvány minden bizonnyal a turisztikai szektorban érezteti hatását a leghosszabb ideig. A tavalyi bezárkózás után idén is azt mutatják a számok, hogy az év első három hónapjában 80 százalékkal kisebb volt a nemzetközi utasforgalom, mint a pandémia előtt.

Hogyan lehet feléleszteni a szektort? Zurab Pololikashvili a turisztikai világszervezet főtitkára szerint a folyamat az ő felelősségük. "Koordinálnunk kell és össze kell kötnünk a különböző piacokat és a különböző országokat amilyen gyorsan csak lehet, hogy újraindulhasson a turizmus. Nem szabad elmulasztanunk ezt a lehetőséget , ezért bevetünk minden rendelkezésre álló eszközt az oltásoktól egészen zöld igazolásig mindent," fejti ki az euronews.com riporterének kérdezett.

A Turisztikai Világszervezet a különböző régiók egymástól eltérő higiénés és biztonsági protokolljainak koordinálását és összehangolását sürgeti. Ennek egyik példája az Uniós Digitális Covid19-igazolvány, amit a szervezet az Európai Bizottsággal együttműködve használ modellként a világ számos más pontján. 

„ A digitális zöldigazolvány a kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Európa képes elszántan és szolidárisan cselekedni", mondja Margaritis Schinas, az Európai Bizottság alelnöke. Július elsejétől vezetjük be az Unión belül, de globálisan is mérvadó lesz a turisztika szektor egészében.”

Az ágazat újraindítása hosszú távú folyamat. Szakemberek szerint más dinamikát mutat majd az egyéni illetve a szervezett, csoportos utak területén. Utóbbiak, vagyis a csoportos utazások esetében minden bizonnyal jóval lassabb lesz a szektor felépülése.

„ A legfontosabb, amit a járvány tanított meg nekünk, az hogy a fenntarthatóság összetett fogalom. Három dimenziója van", szögezte le Harry Theoharis, görög turisztikai miniszter.

A Turisztikai Világszervezet szerint két lehetséges forgatókönyv van most. A kedvezőbb szerint júliusban már feléledhet a turizmus, és a tavalyi történelmi mélyponthoz képest 66 százalékos növekedést mutathatnak a nemzetközi szobafoglalások. A kevésbé optimista kilátások szerint viszont csak a szeptember hozhat jelentős javulást az ágazatban.

A teljes tudósítás megtalálható: ITT

Forrás: Euronews


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.