Tűz pusztított a világörökségi műemlékvárosban

Több történelmi épület megrongálódott egy szombaton délelőtt kiütött tűzvészben Selmecbánya központjában, a tüzet a délutáni órákra sikerült stabilizálni - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az egyelőre ismeretlen okokból keletkezett tűz az UNESCO világörökség részének számító szlovákiai város központjában lévő egyik történelmi épületben ütött ki szombaton délelőtt, majd a lángok később több más környező épületre is átterjedtek.

A tüzet a jelentős számban a helyszínre érkező tűzoltóknak és a katonaságnak a szombat délutáni órákra sikerült megfékezniük. A szerencsétlenség helyszínére érkező Eduard Heger szlovák kormányfő szombat délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a tűz hét épületet rongált meg, közülük többnek teljesen leégett a tetőszerkezete és némelyiknek egy-egy teljes emelete a tűz martalékává vált.

Natália Milanová szlovák kulturális miniszter tájékoztatása szerint a szlovák bányamúzeum épülete és a felette lévő galéria került a legkomolyabb veszélybe. A tűzben senki nem halt meg. A tűzoltók közlése szerint jelenleg a lokális tűzfészkek oltása zajlik, feltételezésük szerint vasárnap reggelig kell a tűzeset helyszínén maradniuk. Időközben már megkezdték a tűz lehetséges okainak vizsgálatát.

Forrás: MTI


 Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat

Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat 

Az ország északi része különösen sok lehetőséget rejt, melyet már gyorsvonattal el felfedezhetünk.
Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában

Kutyaszánok és óriás hóember a Magas-Tátrában 

Változatos hétvége várja a gyermekes családokat a Magas-Tátrában. 
A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll

A világ legmagányosabb világítótornya egy szikla tetején áll 

Tökéletes példa, hogy az ember milyen hatalmas akadályokat képes leküzdeni.
Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői

Ma is teljesítik feladatukat a világ legősibb hírvivői 

Bár a postagalambok használata hírküldésre jelentősen visszaszorult a modern kommunikációs technológiák elterjedésével, azonban ma is vannak országok és helyzetek, amikor alkalmazzák őket.
Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek

Kiürül Santorini szigete, a turisták után most már a helyi lakosok is menekülnek 

Vasárnap óta már mintegy 9 ezer ember hagyta el a szigetet, keddre további rendkívüli repülőjáratokat ütemeztek be.
Jó évet zárt a török turisztikai ágazat

Jó évet zárt a török turisztikai ágazat 

Rekordévet zárt Törökország 2024-ben: 62,2 millió látogató, 61,1 milliárd dolláros bevétel.
Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ

Megnyílt Firenzében a Mediciek titkos átjárója – VIDEÓ 

A titkos átjáró eredetileg az arisztokrácia tagjai számára készült, hogy a hétköznapi polgároktól külön, de legfőképpen észrevétlenül közlekedhessenek a városban.
Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást

Íme a japán kávézó, amely nem tűri a halogatást 

Van egy különleges kávézó Tokióban, amelyet azoknak dedikáltak, akik nem szeretik halogatni az elintéznivalókat és a feladatokat.
Stockholmban debütál a díjnyertes magyar szék

Stockholmban debütál a díjnyertes magyar szék 

A Forms Design Red Dot díjas Stretch széke helyet kapott a világ egyik legelismertebb designplatformja a feltörekvő tervezők és márkák számára.
 Ne februárban induljon olasz pályákra síelni!

Ne februárban induljon olasz pályákra síelni! 

Kezdetét vette a hagyományosan februárra és március első felére eső síszezon, amikor az olaszok többsége a hegyekbe megy.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.