Újra látható a Senki szigete

Az Al-Dunán várható áradás pusztításának minimalizálása érdekében a hatóságok leengedik a vizet a Vaskapu előtti gyűjtőtóból, így újra láthatóvá válik az erőmű építésekor elárasztott sziget, Ada Kaleh.

A Jókai Mór által Az arany ember című regényben is megénekelt, legendás sziget 1920-ig a török birodalom fennhatósága alá tartozott. Lakói rózsatermesztésből és rózsaolaj-készítésből élő muzulmánok voltak. Később a szigetet Romániához csatolták, az erőmű építésekor árasztottak el vízzel.

Ada Kaleh szigetét, Orsovával és Dubovával együtt 50 évvel ezelőtt áldozták fel, amikor az 1964 és 1972 között a Vaskapu vízierőművet építették. Ada Kaleh romjait áladó jelleggel víz fedi, csak olyankor látszik az egykori mecset tornya és az utcák, épületek maradványai, amikor a Duna áradása miatt leengedik a vizet a gyűjtőtóból - írja a maszol.ro

Az egykori sziget 1,7 kilométer hosszú, alig fél kilométer széles, elnevezése törökül Erődítmény-szigetet jelent, és 1920-ig Törökországhoz tartozott. Lakossága 100 százalékban törökökből állt, akik rózsatermesztéssel és a rózsa feldolgozásával foglalkoztak. 1920 után a sziget román fennhatóság alá került, ám adószabad terület maradt 1970-ig, amikor a virágzó gazdaságnak véget vetettek, kilakoltatták az ott élőket és elárasztották a szigetet.

A mitológia szerint Herkules itt küzdött meg Keirónnal. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt volt látható az egykori földi paradicsom – ahogy az ott élő törökök nevezték. Ilyenkor az egykori lakosok és azok leszármazottai ellátogatnak a helyszínre, hogy a sziget romjait meglátogassák.

A szigetről, elárasztás előtt készült egy dokumentumfilm is:

{youtube|id=A6Td7IqThZ8}

Forrás: maszol.hu


Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.