Vegyen Világítótornyot!

Tizenötezer dollárért világítótornyot lehet vásárolni az Egyesült Államokban, a Washingtonhoz közeli Chesapeake-öbölben és a Nagy-tavaknál a The New York Times riportja szerint. 

A lap úgy tudja, eddig kevés jelentkező akadt a dobra vert - és többnyire rossz, elhanyagolt állapotban lévő - fároszokra.

Ezen a nyáron hat városi tulajdonban álló tornyot bocsátanak áruba, de a vásárlónak kötelezően renováltatnia kell őket, annál is inkább, mert 2015 óta műemléki védettségűek. A felújítási költségeket 300-400 ezer dollár körüli összegre becsülik.

Tizenhét éve 133 olyan világítótornyot vettek számba, amely megmentésre, megőrzésre érdemes. Hetvennyolcat műemlékvédők a felújításért cserében ingyen megkaptak, ötvenhetet pedig folyamatosan bocsátanak nyilvános árverésre.

A bevétel felhasználásáról az adott szövetségi államok és települések közösen döntenek.  A korábban elkelt és rendbe hozott világítótornyokat többnyire szállodává alakították át. 

Forrás: MTI


Marie Antoinette a Pozsonyi várban

Marie Antoinette a Pozsonyi várban 

A „Marie Antoinette – Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá” címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet.
Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében

Elit golfverseny a Turkish Airlines szervezésében 

A világ élvonalbeli golfozóit felvonultató 2025-ös Turkish Airlines Open négy napon át kínált világszínvonalú sportélményt az antalyai Regnum Carya Golf & Resort pályáján.
Mérgező füstfelhő Sevillánál

Mérgező füstfelhő Sevillánál 

Feltételezhetően mérgező füstfelhő miatt mintegy 80 ezer ember nem mehet ki a szabadba Sevilla környékén.
Földrengés Görögországban

Földrengés Görögországban 

Erős földrengés rázta meg Kréta térségét, károkról nem érkezett jelentés.
Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló

Hajnan varázsa: egzotikum, élmények – helyszíni beszámoló  

A hazai utazási irodásokkal közösen felfedeztük Kína trópusi üdülőparadicsomát.
Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál

Egyre több kék zászlós strand a spanyoloknál 

A legtöbb, 164 zászlós strand a kelet spanyolországi Valencia tartományban található.
Különös fesztivál Linzben

Különös fesztivál Linzben 

Rendhagyó módon megélhető Linz város friss jövőstratégiája.
Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.
MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.