Veszélybe kerülhet az alpesi turizmus Ausztriában

Veszélybe kerülhet az alpesi turizmus Ausztriában, miután az innsbrucki tartományi bíróság nagy feltűnést keltve a gazdát tette felelőssé egy, a tehenei által agyontaposott német túrázó 2014-es haláláért.

A most közzétett bírósági ítélet arra kötelezi az érintett gazdát, hogy fizessen 180 ezer euró kártérítést az agyontaposott nő férjének és kiskorú fiának, továbbá folyósítson havi 1500 tartásdíjat az özvegynek, valamint 350 eurót a gyermeknek. Az első fokú, tehát még megfellebbezhető ítélet szerint a marháit a hegyoldalban legeltető tiroli gazda nem figyelmeztetett elégséges módon a legelőn való áthaladás veszélyére, figyelmeztető táblák kihelyezése nem volt elegendő, a marhacsordát el kellett volna keríteni.

 

A szokatlan bírósági ítélet nagy feltűnést keltett Ausztriában. A gazdák érdekvédelmi szervezetei szerint jogerőre emelkedése esetén csapást mérhet az alpesi túrázásra vagy a szarvasmarhatartásra, mert az állattartók vagy a vándorutak lezárására kényszerülnek, vagy arra, hogy felhagyjanak az alpesi legeltetéssel. Az agrárkamara szerint az ítélet "veszélyezteti a hegyi turizmus és az alpesi legeltetés békés együttélését".

A 45 éves rajnavidéki asszony kutyáját pórázon vezetve haladt egy túraútvonalon a Stubai-völgyben, amikor feldühödött tehéncsorda támadt rá. Feltételezések szerint a kutya jelenlététől vadultak meg a szarvasmarhák, amelyek között borjat nevelő, vagyis különösen agresszív tehenek is voltak. A tiroli agrárkamara vezetője szerint az egyik lehetséges következmény lehet a kutyák kitiltása az alpesi legelőkről, mivel eddig minden hasonló incidensben szerepet játszott kutya is. Tirolban 15 ezer kilométernyi túraútvonal található.

Forrás: MTI


Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél

Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.