Zár a világ legátoltottabb országa

A fertőzöttek számának növekedése miatt újra korlátozásokat kellett bevezetni az Afrika keleti partjainál található Seychelle-szigeteken, ahol már a lakosság 60 százaléka megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét oltását, és ezzel a világ legátoltottabb országának számít, írja a BBC.

A közel százezres lakosságú országban május elején három nap alatt 500 új esetet azonosítottak és körülbelül ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván - írta a 24.hu.

Az aktív fertőzöttek harmada egyébként már megkapta az oltóanyag mindkét dózisát, a többieket vagy csak egyszer oltották, vagy egyáltalán nem. Négyötödük helyi lakos, egyötödük külföldi turista. A szigorítások között szerepel, hogy az iskoláknak be kell zárnia és a sporteseményeket is felfüggesztették két hétre. A bárok, éttermek és üzletek hamarabb zárnak és bizonyos összejöveteleket is betiltottak.

A Seychelles-szigeteken még januárban kezdtek el oltani a kínai, Magyarországon is használt Sinopharm vakcinával, amit az Egyesült Arab Emírségektől kaptak ajándékba. Április közepéig a beadott vakcinák 60 százaléka volt Sinopharm, a maradék pedig az Indiában gyártott AstraZeneca.

A BBC cikkében megjegyzi, a kínai és az emír kutatások szerint a Sinopharm oltóanyaga 79 és 86 százalék közötti védettséget nyújt a koronavírus ellen. A vakcinát hamarosan a WHO is jóváhagyhatja.

Forrás: 24.hu


Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban

Egykor romhalmaz volt, ma már aludhatunk is ebben a középkori szlovák várban 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.