Zikaláz: már Florida is érintett

Az amerikai országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hétfőn figyelmeztette a Floridába utazókat, hogy Miami környékén zikaláz-veszély van.

A floridai kormányzó, Rick Scott és az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ főigazgatója, Tom Frieden bejelentették, hogy Miamitól északra tíz zikalázas megbetegedést regisztráltak. Valamennyi beteg helyben fertőződött meg, és nem Közép- vagy Dél-Amerikában. Ez azt jelenti, hívta fel a figyelmet Frieden, hogy a vírust terjesztő szúnyogok Floridában vannak. Be is azonosították a helyet, ahol fellelhetők, Miamiban, a belvárostól északra fekvő egyik negyedben. Scott kormányzó felhívta a várandós vagy gyermekvállalást tervező nők figyelmét, hogy kerüljék el a szúnyogoktól hemzsegő negyedet.

A tíz új esetet - amellyel immár tizennégy zikalázas beteget tartanak nyilván Floridában - az egészségügyi hatóságok módszeres vizsgálatának köszönhetőn fedezték fel: lakásokat és munkahelyeket felkeresve, eddig kétszáz embert vizsgáltak meg, és közülük tíznek pozitív lett az eredménye, bennük vagy a vírust, vagy a védekező antitestet azonosították.

A floridai egészségügyi hatóságok a múlt héten négy új beteget regisztráltak, valamennyien Miaminak az említett fertőzött negyedében élnek. A járványügyi központ vezetője további óvintézkedéseket ajánlott a helybélieknek és a Miamiba utazóknak is, így a többi között folyamatos orvosi ellenőrzést, óvszer használatát, vagy a szexuális élettől tartózkodást a terhesség idején. Azoknak a turistáknak pedig, akik Miami környékére látogatnak, szúnyogriasztó használatát. A főigazgató felhívta a turisták figyelmét, hogy az utazás után a nőknek nyolc hétig, a férfiaknak hat hónapig tartózkodniuk kell a gyermekvállalástól.

A déli állam kormányzója a betegek azonosításakor segítséget kért az országos járványügyi központtól és a szövetségi egészségügyi minisztériumtól. A járványügyi szakemberek hétfő óta már Floridában vannak, és a többi között azt vizsgálják, hogy mivel tudnák irtani a veszélyes szúnyogokat. A vírusterjesztő rovarok ugyanis a már használatban lévő szereknek ellenállnak. Az Egyesült Államokban már csaknem valamennyi szövetségi államból jelentettek zikalázas megbetegedést, kivétel ez alól Idaho, Dél-Dakota, Wyoming és Alaszka. Eddig azonban csak olyanok betegedtek meg, akik korábban külföldön, elsősorban Közép-, vagy Dél-Amerikában, a nagyon fertőzött országokban jártak, vagy olyan emberrel volt szexuális kapcsolatuk, akik ilyen vidékekre látogattak.

Forrás: MTI


Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.