Turizmus Online cikkei
„Sajnos nincs mit csodálkozni a Casa Perla bezárásán”
Vélekedik Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára. A szakember a Napi Turizmus számára összefoglalta: a válság nem kíméli a hazai szállodákat, és azok, amelyek kevésbé szerencsés paraméterekkel bírnak, könnyen elvérezhetnek.
20. alkalommal rendeznek utazási kiállítást Debrecenben
2010. március 26-28. között, immár 20. alkalommal rendezik meg Debrecen éves utazási szakkiállítását, amely a régió legnagyobb ilyen jellegűeseménye. A tavalyi évhez hasonlóan a Debreceni Utazás és Szabadidő2010 Kiállítás és Vásár helyszíne idén is a Kölcsey Központ.
Még az idén elkészülnek a nyírségi fejlesztések a vallási turizmusban
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósul meg a Hit és Egészség - Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért című, 2,4 milliárd forint uniós támogatású, közel 3,4 milliárd forint összköltségvetésű kiemelt projekt.
Botrányos körülmények között zárt be a siófoki Casa Perla szálloda
Derült égből villámcsapás. A siófoki Casa Perla szállodában csütörtökön több mint 50 emberrel közölték, hogy itt a vége, nincs szükség a munkájukra. Az elbocsátásuknak semmi előjelét nem észlelték a dolgozók.
A kancellária megtartja Őszödöt, kastélyait viszont kínálja
Az állami üdülők közül csak a balatonőszödi kormányüdülőt és a tihanyi Honthyvillát üzemelteti tovább a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Főigazgatósága. Noszvajon az állami fenntartású kastély bezárása a falu működését ellehetetlenítheti.
Bővült a Magyarországot programozó olasz tour operátorok köre
A milánói Bit turisztikai vásáron debütált a torinói székhelyű Kirandulando olasz utazásszervező vállalat.
Belépett a német piacra az Easyhotel
A fapados szállodabrand, az Easyhotel Berlinben nyitotta meg első németországi házát. Az év során Dubai-ban is nyitnak egy egységet.
Törölték a sávolyi Moto GP-futamot
A Balatonring nem épül meg időre, Sávoly helyett a spanyol Aragonban lesz a szeptember 19-i futam. Másodszor vette ki a nemzetközi szövetség a naptárból a magyar futamot.
10 százalékkal több turistára számít idén Törökország
Törökország az idén 30 millió turistára számít, 10 százalékkal többre a tavalyinál - mondta csütörtökön az ország idegenforgalmi minisztere.
Csak fél nap lesz a vonatút Pekingből Phenjanba
A turizmus és a kereskedelem fejlesztésének céljával az északkelet-kínai Liaoning tartomány az észak-koreai határra vezető vasútvonalak építésébe kezdett; négy év múlva már lehet, hogy csak fél nap kell a Pekingből Phenjanba utazáshoz - tájékoztattak helyi illetékesek.
British Airways-sztrájk: még tárgyalnak
Még mindig tárgyal a British Airways (BA) légitársaság vezetése és a szakszervezet a légi utaskísérők hétvégétől tervezett háromnapos sztrájkjának elkerüléséről.
Malév - Hamarosan elkészülhet a konszolidációs terv
Az immár többségi állami tulajdonban lévő Malév konszolidációs tervét várhatóan hamarosan benyújtja az EU-nak a magyar kormány; a cég új igazgatósága pedig ezekben a napokban tekinti át a légitársaság pénzügyi helyzetét - válaszolta Zicherman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője az MTI kérdéseire.
Környezetvédő üvegfutár a vendéglátósoknak
Eddig 222 étterem csatlakozott az ÖKO-Pannon kezdeményezésére elindított fővárosi üvegfutár programhoz, melynek célja, hogy a vendéglőkben keletkező nagy mennyiségű üveghulladék a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra - írja a Privátbankár.
Újra betiltanák a vodka árusítását Oroszországban
Az orosz lapok pénteken részletesen beszámoltak a tervezetről. Egybehangzóan megállapították, hogy a túlzott alkoholfogyasztás az ország számára katasztrofális következményekkel jár, de az éjszakai árusítás betiltása egyáltalán nem célszerű - adta hírül a kronika.ro.
Százmillióból újul meg a soproni Deák étterem
Jogerős építési engedélyt kapott a hosszú évek óta üresen álló soproni Deák étterem felújításának terve. A százmilliós beruházás a tervek szerint még idén befejeződik – írta a Kisalföld.
Cukormentes üdítőkre váltanak az amerikai iskolákban
A cukros üdítőitalok nagy részét kivonják az iskolákból az amerikai italgyártók.
Botrányos körülmények között zárt be a siófoki Casa Perla szálloda
Derült égből villámcsapás. A siófoki Casa Perla szállodában csütörtökön több mint 50 emberrel közölték, hogy itt a vége, nincs szükség a munkájukra. Az elbocsátásuknak semmi előjelét nem észlelték a dolgozók.
Lesz-e wellness fürdő és hotel Tatán?
Kérdések sora: kell-e 75 szobás új szálloda wellness fürdővel, csúszdaparkkal, luxus apartmanokkal és villaparkkal a Fényes-fürdő területére, vagy megőrizzék annak ritka természeti értékeit, s azt használják ki jobban?
Kaiser Andrea új pozícióban
Ez év eleje óta Kaiser Andrea igazgatja az ACHAT Hotel Budapestet.
A Forma-1-re elkészül az első budapesti ACHAT Hotel
A Németországban 24, Ausztriában pedig egy szállodát üzemeltető ACHAT Hotels első magyarországi egysége augusztusra készül el – derült ki a társaság csütörtöki tájékoztatóján, ahol az érdeklődők már a mintaszobát is megtekinthették
Turisztikai elismerések Máltától magyar újságíróknak
A napokban hirdettek eredményt az Első Máltai Turisztikai Sajtópályázaton. 2009-ben indult útjára ez az új kezdeményezés, melynek célja, hogy minél több színvonalas cikk, fotóriport és film jelenjen meg Máltáról.
Tizenötezer látogatót várnak a miskolci utazási vásárra
Tizenhetedik alkalommal invitálja a kirándulni, utazni vágyókat az a miskolci kiállítás, amelynek mottója és címe is egyben "Menjünk világgá!...".
Kitiltják a koldusokat Pécs belvárosából
Szabó Máté ombudsman pontosítaná a szabályozást, mert jogilag nem létezik bérkoldulás, az állampolgároknak pedig ingyenes számon jelezhetnék észrevételeiket.
Befejeződött Európa legnagyobb élményfürdőjének a fejlesztése
Hajdúszoboszlón található Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2,25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a gyógyfürdő fejlesztésére.
Ingyenes üvegelszállítás a hazai horeca szolgáltatóknak
A szálloda- és vendéglátóipari szolgáltatók számára ingyenes, szelektív üveggyűjtési programba kezdett tavaly közösen az ÖKO-Pannon KHT és a Raiker Kft. Az Üvegfutár program eddigi 6 hónapja alatt mintegy 90 tonna, száz százalékosan felhasználható üveget gyűjtöttek be.
Megvásárolja, hogy megmentse a Virág Cukrászdát a szegedi önkormányzat
A szegedi Virág Cukrászda megvásárlásáról döntött csütörtöki ülésén a városi önkormányzat.
Felvásárolná brit versenytársát a német vasút
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Arriva brit közlekedési cég felvásárlását tervezi a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság.
Hungaroring–Balatonring csata Sávolyon?
A Balatonring-projekt állami hitelszerződésének elmaradása miatt Suchman Tamás ellenlobbizással vádolta meg Niklai Ákost, a Magyar Turizmus Zrt. nemrég leköszönt elnökét. Niklai érthetetlennek tartja Suchman kirohanását.
A stájer turizmuson nem fog a válság
Az Ausztria zöld szívének is nevezett Stájerország turizmusát nem érintette negatívan a gazdasági válság, mi több, tavaly nyáron 4,2%-kal nőtt a vendégek, 1,3%-kal pedig a vendégéjszakák száma.
Húsvéti ajánlatok a BTH oldalán
Rengeteg szállodai jelentkezés érkezett a BTH Kft. februári felhívására, melyben húsvéti ajánlatokért kereste meg a szállodákat a budapesti marketingszervezet.
Állami lett a Malév: újra lesz tiszteletdíj az igazgatósági és fb-tagoknak
A korábbi gyakorlattal ellentétben a megújuló, állami tulajdonú Malév igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai ismét kapnak javadalmazást, mindez havi 1,6 millió forintjába kerül a légitársaságnak - írja a Népszabadság.
Lesz-e wellness fürdő és hotel Tatán?
Kérdések sora: kell-e 75 szobás új szálloda wellness fürdővel, csúszdaparkkal, luxus apartmanokkal és villaparkkal a Fényes-fürdő területére, vagy megőrizzék annak ritka természeti értékeit, s azt használják ki jobban?
Orient után Kultúrexpressz
Indul a MÁV Nosztalgia éves programsorozata – második útjára készül a Sophiane Élményvonat a Pécsi Tavaszi Fesztiválra.
Selfness Konferencia másodszor
A Magyar Turizmus Zrt. felhívja a figyelmet a 2010. március 26-án 10 órától megrendezésre kerülő II. Szentesi Selfness Konferenciára.
A Green Travel nagy családja
Családtagokként üdvözölte a Green Travel 200 viszonteladóját szerda esti katalógus-bemutatóján Merdol Göktas, a társaság ügyvezetője.
Megduplázza európai szobáinak számát a Marriott
A nemzetközi szállodalánc a következő öt évben szeretné megvalósítani a nagyszabású elképzelést.
Új Kempinski nyílik Bangkokban
A 303 szobás Siam Kempinski Hotel Bangkok júniusban nyílik a thai főváros szívében a Királyi Palota szomszédságában.
Teljes az Alta Moda Fashion Hotel értékesítési csapata
2010 májusában nyitja meg kapuit a Mellow Mood Hotels legújabb és legexkluzívabb tagja a belvárosi Nádor utcában, melynek értékesítési és rezervációs csapata immár teljes létszámban látja el a sales feladatokat.
Belehúzott a futóturizmus, csúcsév volt 2009
Csúcséve volt a futóturizmusnak 2009; csak a Budapest Sportiroda 17 versenyén több mint 80 ezren indultak és a két legnagyobb verseny a becslések szerint egymilliárd forint bevételt hozott az országnak.
Nincs többé ingyen étkezés az amerikai légi járatokon
Végérvényesen lezárult az Egyesült Államokban az a korszak, amikor a nagy légitársaságok utasai ingyen ételt kaptak a járatokon, az utolsó nagy cég, a Continental Airlines is megszüntette a gyakorlatot.
Épülhet a komáromi Duna-híd
Harminc napon belül készíti el a magyar fél azt nemzetközi szerződést, ami alapján megépítik az új, komáromi Duna-hidat. Az összekötő építése 2014-ben indulhat.
Teljes az Alta Moda Fashion Hotel értékesítési csapata
2010 májusában nyitja meg kapuit a Mellow Mood Hotels legújabb és legexkluzívabb tagja a belvárosi Nádor utcában, melynek értékesítési és rezervációs csapata immár teljes létszámban látja el a sales feladatokat.
Nemzetközi párlatverseny: Zimek a magyar (nemzet)győztes
A Bécsben megrendezett Destillata 2010 nemzetközi párlatversenyen a 15 induló ország közül összesítésben a magyarok a harmadik helyet érték el, 77 éremmel.
A "Föld óráját" ünneplő gyertyafényes vacsora a Four Seasons Gresham Palotában
Március 27-én, szombaton a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest Gresham Étterme Gyertyafényes Vacsorára várja vendégeit az Earth Hour (magyarul: a Föld órája) nevet viselő nemzetközi kezdeményezés tiszteletére. A budapesti Four Seasons a világot körülölelő eseményláncolat tagjaként csatlakozik a szállodalánc 46 hoteljéhez ezen az estén.
Új kávémárka a gasztrovilágban
Miután 2009-ben az exkluzív olasz kávémárka, a Vescovi Caffe sikeresen megvetette lábát a klasszikus kereskedelmi forgalomban, 2010-ben folytatja a terjeszkedést immár a gasztronómiai egységek felé.
Az Arcade Bistro is Michelin Bib Gourmand-t kapott
A Michelin ételellenőrök 1997-ben hozták létre a Bib Gourmand
szimbólumrendszert, amely a Michelin csillag előtti legmagasabb
szint. A minősítés az éttermeket elsősorban ár-érték szerint
rangsorolja, a kiváló minőség mellett meghatározó szempont, hogy az
étterem jó minőségű alapanyagokkal dolgozzon, és kellő figyelmet
fordítson az ételek elkészítésére. Az ilyen éttermek Michelin
Bibendum (Michelin kabalafigura) jelzést kapnak elismerésül.
A Szamos Marcipán Csokoládé kiállítást nyitott Esztergomban
Az Esztergomi Központi Kávéház - Szamos Cukrászda épületének emeletén található meg a kiállítás - adta hírül a Franchiseportál.
Borvita közben tokaji borbemutató Brüsszelben
Az Európai Parlamentben (EP) tartott bemutatót szerdán a Tokaj-hegyaljai borvidék, Magyarország uniós csatlakozása óta második alkalommal. A négy borászat hat borát felvonultató bormustrára nem sokkal azután került sor, hogy ismét kiéleződött a vita Magyarország és Szlovákia között - írja az Agromonitor.