Női baristákkal hódít a McCafé

A 33 hazai McCafé 200 dolgozója között mindössze 17 férfit találunk - derül ki a kávézólánc hivatalos adataiból, amelyet a Nemzetközi Nőnap kapcsán tett közzé. A McCafé vezető kávészakértője szerint a hölgyek nemcsak létszámban körözik le az erősebbik nemet, de összpontosításban is jobbak férfi társaiknál.

A McCafé kávézóláncában jellemzően hölgyek dolgoznak, a férfi alkalmazottak száma kevesebb, mint 10 százalék. A 33 hazai McCafé közül csak 12 kávézóban találunk férfi munkatársakat. Két fővárosi üzletben még inkább szembetűnő a hölgyek többsége: itt egyáltalán nem dolgozik férfi kolléga. A legfiatalabb női dolgozó 17 éves, a legidősebb pedig mindössze 40. Területi megosztásban a főváros után Győr-Moson-Sopron megye viszi a pálmát: ott találjuk a legtöbb női McCafés dolgozót. A környező országokban is a nők vannak többségben: Csehországban például 6:1 az arány a hölgyek javára. A McCafé vezető kávészakértője, Paszicsnyek Emőke szerint nem véletlen a „nőuralom” a kávézóláncnál: „A hölgyek különösen figyelmesek a vendégekkel, így személyre szóló kiszolgálást kap az, aki betér hozzánk. Emellett a női munkatársak erőssége még, hogy egy időben több dologra is jól tudnak összpontosítani: egyszerre kell figyelniük a vendégek igényeire, a pontos kiszolgálásra, a sütemények frissességére és a kávézó kifogástalan környezetére is.” A kávézókban számos kisgyermekes anyuka és diák dolgozik, őket a családi teendőkhöz és a tanulmányokhoz is jól illeszthető részmunkaidővel és rugalmas időbeosztással segíti a kávézólánc. A McCafés munkatársak emellett barista tanfolyamon vesznek részt, hogy igazi kávémesterekké váljanak. A tanfolyam amellett hogy gyakorlatot biztosít, egyben nemzetközileg is keresett, elismert szakmát is ad a hölgyeknek. (elelmiszer.hu)

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.