Turizmus Online cikkei
Vezetőváltás a pécsi Corso Hotel élén
Sárkány Péter vette át a pécsi, négycsillagos Corso Hotel irányítását.

Kínai-magyar együttműködés a turizmusért
A magyarországi turizmus ösztönzéséről kötött stratégiai partnerségi megállapodást a kínai Ctrip.com utazási iroda és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Két Airbust vesz a Magyar Honvédség
Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség - jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek.

Egyedülálló csillagászati látogatóközpont épül a Bükkben
Közel egymilliárd forintos állami támogatásból csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban.
Az Uber nem kivétel a taxikra vonatkozó szabályozás alól
Az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás - mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság.
Jövőre újra hotel lesz a mostani torzó helyén
Várhatóan jövő nyáron nyit az ibis Styles Budapest City West.
Kiveri a frász, ha matrica nélkül hajtott fel az autópályára?
Az autópályára hajtva még egy órán belül megvásárolható lenne a használati jogosultság, ügyfélbarát módon változna számos pótdíjfizetésre vonatkozó előírás, jövő nyártól a motorosok kedvezményes havi matricát is vehetnének a fejlesztési tárca javaslata szerint - tájékoztatott közleményben az NFM.
A turizmus 25 pillanata
A Skift szakportál részletes listán sorolta fel a 2018-as év szerinte legfontosabb, a turizmusra hatást gyakorló pillanatait. Volt ott Trump, Katar, a Google elmeszelése és megannyi más.

Nyugalom szigete a belvároshoz közel, a zajtól mégis távol
Az Anna Hotel Budapest, a főváros egyik legújabb szállodája, 2017 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Ugyan külső kerületben helyezkedik el, megközelítése mégis kiváló akár tömegközlekedésről, akár személyautóról legyen szó.
4,7 millió okostelefon a kezekben
Az okostelefonokat használók között a közösségi média, a kommunikációs és a navigációs alkalmazások a legkedveltebbek - áll az eNet és a Magyar Telekom internetgazdaságról szóló legfrissebb kutatásában.
A csomag irányelv előszele
2018. július 1-jén lép hatályba az a törvény a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2015/2302/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja — derül ki a december 18-i Magyar Közlönyből.
Úgy tűnik, bejön a Lufthansának a debreceni járat
A 2018-as nyári menetrendtől immár csütörtökön és vasárnap is közlekedik a München – Debrecen járat, kétharmadával nő a járatszám az útvonalon.
Műszaki problémák miatt csúszik a Párisi Udvar Hotel átadása
Előre nem látott műszaki problémák miatt a tervezett 2018 júniusa helyett ősszel adják át a felújítás alatt álló Párisi Udvarban épülő ötcsillagos hotelt - mondta Fazekas Tamás, a Párisi Udvar Hotel szállodaigazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.
Tour de Hongrie: lesz izgalom
A szervezők csak néhány hete jelenthették be, hogy a Tour de Hongrie egy szinttel feljebb lépett, máris megérkezett három Pro Continental besorolású csapat nevezése — közölte az esemény honlapján a szervező kedden.
Mindennapra jut egy, vagy kettő Wizz Air-járatnyitás
Napi járat indult december 15-én Frankfurt-Mainra, három nappal később pedig Berlin-Schönefeldre. Az eredeti tervek szerint a német fővárosba közlekedő gép csak jövő év tavaszán indult volna, de a nagy érdeklődésre való tekintettel már idén utazhatunk Berlinbe — közölte kedden a légitársaság.
Nagy-Britannia törvénybe foglalja az EU-állampolgárok jogosultságait
Theres May brit miniszterelnök szerint a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságait törvény rögzíti majd, és e törvénynek brit bíróságok szereznek érvényt.
Mit szolgál a Mura nemzeti program?
Kivi-, és datolyaszilva termesztéssel a turistákat is az elnéptelenedő régióhoz lehet édesgetni Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerint. Lesz kisvasút is.
Nem reklám dönti el, hova utazunk belföldön
Vízpart, wellness, városnézés – ezek a tipikus mozgatórugói egy-egy belföldi utazásnak. A 18-59 évesek fele üdült az országhatárokon belül az elmúlt három évben – derül ki az NRC friss kutatásból, mint ahogy az is, hogy a magyarok jellemzően egy-két hónappal az utazás előtt hozzák meg a döntést és intézik a foglalást, és ha jól érzik magukat valahol, hajlamosak visszatérni.
3,8 millió eurós állami támogatást kap Debrecen reptere
Az Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt 3,8 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forint) állami támogatást, miután úgy találta, hogy a repülőtér infrastrukturális fejlesztésére szánt hozzájárulás megfelel az uniós állami támogatásokat célzó szabályozásnak - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
Karácsonyra készül a MÁV
Karácsonykor három napon változik a közlekedési rend: december 24-én és 25 én az ünnepnapi, 26-án a vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok — figyelmeztetett hétfőn a MÁV.
A Ryanair is indít járatot Szalonikibe
Az ír fapados is beszáll a Budapest-Szaloniki útvonalra jövő nyártól. A két város között szintén repül a Wizz Air.
Levegőben a harmadik orosz járat
A Wizz Air hétfőn elindította debreceni bázisáról Moszkvába közlekedő új járatát. A legújabb WIZZ-járat hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként repül — közölte hétfőn a légitársaság.
"Gördülékeny" együttműködések márpedig vannak!
Az autóval közlekedő turisták számára rukkolt elő a HungaryCard csapata új lehetőséggel, azzal, hogy együttműködési szerződést kötött a Magyar Autóklubbal.
Albán műanyag szemét falja fel a horvát partokat
Ökológiai katasztrófa fenyegeti Dubrovnikot, Korcula, Mljet, Vis és Solta szigeteket, valamint a Peljesac-félszigetet és az Adriai-tenger déli részét az Albániából érkező több tonna szemét miatt, amelyet az erős déli szél hatására az áramlat sodor ki a partokra - írta a helyi sajtó hétfőn.
Fenntarthatóság és Turizmus Minisztérium alakul
Karácsony előtti héten megalakuló új osztrák koalíciós kormány programjában a korábbinál is jelentősebb hangsúlyt kap a turizmus, amely ágazat felügyeletét önálló Fenntarthatóság és Turizmus Minisztérium fogja az elkövetkezendő öt évben irányítani – tájékoztatta szerkesztőségünket az ausztriai GD Consulting ügyvezetője Kovács Balázs.
Ivott már űrlátta kávét?
Tegnap véget ért az ISSpresso „Kávé az űrben” küldetése a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
A nyírségből érkezik idén a parlamenti bejgli
Idén a Nyírségben, közvetlenül az ünnep előtt sütik azokat a hagyományos magyar bejgliket, amelyeket az Országházi Gyermekkarácsony alkalmával – más támogatók ajándékai mellett – a hátizsákjukban kapnak a meghívottak.
Ünnepekkor különösen népszerűek a magyar márkamúzeumok
A Szamos, a Törley és a Zwack múzeumai jelentős növekedést értek el.
Ismét megnyílt a világ egyik legrégebbi könyvtára
Hároméves felújítás után ismét megnyílt a látogatók előtt a világ egyik legrégibb könyvtára a Sínai-félszigeten álló Szent Katalin-kolostorban.
Új árképzést vezet be a Singapore Airlines
A Singapore Airlines és a Silkair a következő hónapban új árképzést vezet be, mely érinti az előzetes ülésfoglalást, a törzsutas mérföldek jóváírását, a feladott poggyász súlykeretét, és bizonyos ártípusok módosítási és visszatérítési szabályait.
Trendriport: a 3*-os hotelek teljesítettek a legjobban
Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) az év első tíz hónapjának forgalmi adatait elemző trendriportja.
Bevásárolt az amerikai Delta Air Lines
Száz darab Airbus A321neo keskenytörzsű repülőgépet vásárol az Airbustól az Egyesült Államok egyik legnagyobb légitársasága, az atlantai székhelyű Delta Air Lines - közölte a gyártó a honlapján.
Kőbányára költözik a Közlekedési Múzeum
Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – értesült a Magyar Idők.
Befejeződött a Millenáris megújításának első üteme
A most átadott parkrész az első eredménye annak a fejlesztésnek, amelynek során újjászületik Bel-Buda egyik legfontosabb közösségi, kulturális és turisztikai tere – jelentette ki Varga Mihály a Millenáris átfogó megújításának első ütemét bemutató sajtótájékoztatón.
Mi a közös Font Sándorban és Manninger Jenőben?
A Miniszterelnökséget vezető miniszter december 13-i utasítása alapján említett urak és még néhány társuk 2017. december 1-től 2018. május 31-ig „megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából a projektelőkészítési, projektmenedzsmenti, projektfejlesztési és projektértékelési feladatok koordinálása érdekében” léptek elő fejlesztési biztossá – számolt be a Hivatalos Értesítő.
Kölcsön fagyigéppel indult újra a ma 60 éves Auguszt Cukrászda
Csaknem másfél évszázados már az Auguszt cukrászdinasztia.
Újabb transzatlanti útvonalakat jelentett be a Norwegian
A skandináv központú low-cost légitársaság Amszterdamból, Madridból és Milánóból repül 2018. tavaszától-nyarától az USA-ba Dreamlinereivel.
Sztrájkba lépnek az olasz pilóták
Nem tántorodtak el a Ryanair légitársaság olaszországi pilótái a péntekre meghirdetett munkabeszüntetéstől, amelyhez az Alitalia és a Vueling pilótái, valamint az Enav olasz polgári légiforgalmi vállalat dolgozói is csatlakoztak.
Elkezdődik a Velencei-tó komplex felújítása
Elkezdődik a Velencei-tó partfalának komplex felújítása: a tó vízminőségének javítása, a part menti területek természet-közeli állapotának biztosítása, illetve a környezettudatos rehabilitációja, európai uniós támogatásból, nettó 14 milliárd forintból.
Kihirdették a tanyaverseny díjazottjait
Fontos, hogy a magyar vidékre jellemző létforma a tanyasi életfennmaradjon és élő hagyománnyá váljon – mondta Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára Az Év Tanyája 2017 díjátadó ünnepségen, a Földművelésügyi Minisztériumban.
Erdei Nóra új utakon
PR és közösségi média menedzser pozícióban folytatja pályafutását.
Ukrajna saját fapados légitársaságot alapított
Ukrajna fapados légitársaságot alapított SkyUP néven, amelynek járatai belföldre és külföldre is közlekednek majd - jelentette be Volodimir Omeljan infrastrukturális miniszter csütörtökön kijevi sajtótájékoztatóján.
Hamisítóknak nevezi a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület a magyar kürtösözőket
Az osztrák kormány illetékes hivatalához fordult a kürtőskalács hagyományos különleges termékként való európai uniós bejegyzése ügyében a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület azt követően, hogy a magyar Földművelésügyi Minisztérium elutasította az erre vonatkozó kérését - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a szaktestület sajtószolgálata.
Közvetlen nyári charter járat indul Barcelonába Debrecenből
Az első Barcelona járat, amely pénteki napokon hetente egyszer fog közlekedni 2018. június 15. és szeptember 28. között a Debrecen Airportról indul az IBUSZ által bérelt Travel Service légitársaság 189-fős Boeing 737-800-as gépével napközbeni, utasbarát menetrenddel.
Díszkivilágítást kap a badacsonyi bornegyed
Először kap díszkivilágítást a badacsonyi bornegyed, aminek ünnepélyes bemutatására Badacsony és Szigliget közösen állít borkarácsonyfát.
Ötcsillagos minősítést kapott a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum
Újabb elismerést tudhat magáénak a Büki Gyógyfürdő Zrt., a Magyar Fürdőszövetség ötcsillagos színvonalúként minősítette a strandfürdőt. A hazai fürdők számára 2014. óta érhető el a fürdők Nemzeti Tanúsító Védjegye.
Idős borok finomanalitikai vizsgálata
Dr. Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa kedden délelőtt hivatalában fogadta Nyitrainé Dr. Sárdy Diánát, a Szent István Egyetem dékánját és Prof. Dr. Palkovics László rektorhelyettest. A találkozón a két intézmény együttműködési szerződést írt alá a Nemzeti Borkincstár Program keretében.
Rekordévet zárt a Pilisi Parkerdő
A Pilisi Parkerdőben idén új fajok jelentek meg, miközben a természeti kincsekre és a turisztikai létesítményekre kíváncsi látogatók létszáma is csúcsokat döntött.