Turizmus Online cikkei

Súlyos pénzbírsággal büntetik a Dávid-szobor kereskedelmi felhasználását
Egész Európában tilos lesz ezentúl engedély nélkül kereskedelmi célra felhasználni Michelangelo Dávid-szobrának képét - döntött az illetékes firenzei bíróság.

Íme az új Bocuse-reménységek
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia kiemelten fontos feladatának tekinti az utánpótlásnevelést. Lezajlott a commis jelöltek versenye.

Növelné turisztikai vonzerejét Révfülöp
A Balaton-parti település emellett átépülő szabadtéri színpaddal és útfelújítással növeli turisztikai vonzerejét.

Turistavízumot vezet be Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábiába külföldinek szinte lehetetlen bejutnia. Ez eddig vagy vallási, vagy üzleti vízummal volt csak lehetséges, melynek szigorú feltételei vannak.

Megszünteti egyik kanári-szigeteki járatát a Wizz Air
2018. március 21-től a Wizz Air kiveszi kínálatából a kanári-szigeteki Lanzarotét.

Kitört az Agung vulkán Balin
Bali szigetén lévő Agung szombat este egyszer, vasárnap pedig háromszor is kitört. Kráteréből a hamu mintegy négyezer méteres magasra lövellt fel, térségében sűrű, fekete füst gomolygott.

Natúrparkkal lendítenék fel a turizmust Tápió-mentén
A környezetvédelem, valamint a helyi térségek jövőjének biztosítása a kor legnagyobb kihívásai közé tartozik vidéken. E kettős célt együttesen szolgálja a natúrparkok létrehozása – fogalmazott Czerván György a „Natúrpark a Tápió-vidéken” konferencia megnyitóján, Nagykátán.

Egyre több a kínai turista Közép-Európában
Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden országnak - mondta Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján, hétfőn Budapesten.

Felújítják a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát
A mai naptól elérhető a MÁV Zrt. honlapján, továbbá feladásra került az Európai Unió Hivatalos Lapjába (TED-adatbázis) is a Soroksár és Kelebia közötti, 152 km hosszú vonalszakaszra vonatkozó, tervezés-kivitelezés tárgyú beszerzési eljárás részvételi felhívása.

Gazdát cserélt a Sofitel Budapest Chain Bridge
Az Orbis Hotel Group, Kelet-Európa vezető szálloda-üzemeltetője, aláírta a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelre vonatkozó eladási szerződést a Starwood Capital Group-pal és lefektette az üzemeltetés feltételeit.
Téveszmék lengik körül az édességeket
Nem igazán tartják egészségesnek az édesipari termékeket a fogyasztók – derül ki a TÉT Platform reprezentatív felméréséből. A fiatalabbak azonban meglepően sokat áldoznak a cukorkákra, csokira a zsebpénzükből.
Elment, akitől még anyáink tanultak főzni
November 22-én 90. életévében elhunyt F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira.
Hungarikum Konferenciát tartottak
A magyarországi közösségekben megvan az igény, hogy bemutassák értékeiket, hisz az elmúlt években több mint ezer helyi értéktár jött létre Magyarországon, ahol több mint hétezer értéket tartanak számon – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a Hévízen megtartott Hungarikum Konferencián.
Kiderült, melyik 2017 legjobb sajtja
A világ egyik legrangosabb sajtversenyén a zsűri idén egy nyugat-angliai készítményt ítélt a legfinomabbnak.
Fusson a Mikulással Siófokon!
Idén harmadjára rendezik meg a Mikulásfutást december 3-án vasárnap Siófokon. A program reggel 10 órától kezdődik a Víztoronynál.
Regisztráljon az MTÜ téli kampányára!
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) új országos, desztináció alapú kommunikációs kampányt tervez 2018. január 15. és február 15. között, amelyben a szállodák, a gyógy- és élményfürdők aktív közreműködésére is számít. A kampány célja, hogy bemutassa, Magyarország a téli időszakban is számos élményt kínál a belföldi utazóknak. A kommunikáció fókuszában a preventív jellegű egészségturizmus, ezen belül a gyógyfürdők, a rekreáció és az év eleji feltöltődési lehetőségek állnak.
Csütörtökig inkább ne szervezzen budapesti városnézést!
November 26-29. között Magyarországon tartózkodik Li Ko-csiang, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke valamint 15 közép-kelet európai és kelet európai ország vezetője. Biztonságuk kedvéért a fél várost lezárják - derül ki a rendőrség honlapjáról. A nagyszabású nemzetközi találkozó apropója Kína és a térség közti gazdasági és politikai kapcsolatok mélyítése. A politikusok jövés-menését azonban a városi forgalom és a parkolás sínyli meg.
Robbantás Egyiptomban
Legalább 200 ember meghalt, amikor fegyveresek támadást intéztek egy mecset ellen az egyiptomi Sínai-félszigeten, Bir al-Abed városánál.
Szakmai konferencia a turizmusfejlesztések gazdaságélénkítő hatásáról
A Budapesti Corvinus Egyetem MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont 2017. december 14- én Turizmusfejlesztések gazdaságélénkítő hatása – Hogyan éljünk a lehetőséggel? címmel szakmai konferenciát szervez az MTÜ támogatásával, a februárban induló Turisztikai fejlesztési menedzser szakirányú továbbképzési szak felvezetéseként.
Különadóval sújtaná az USA az öböl menti légitársaságokat
A Bloomberg szerint az Egyesült Államok plusz adót vetne ki a Qatar, az Emirates és az Etihad járataira.
Óriáskerék várja a debreceni adventi vásár látogatóit
Idén először óriáskerék is várja a debreceni adventi vásár látogatóit - hangzott el a rendezvények helyet adó Kossuth téren tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Turisztikai fejlesztések Dunaföldváron
Több mint háromszázmillió forintot fordít idegenforgalmi fejlesztésekre a dunaföldvári önkormányzat, felújítják a parti sétányt és lehetővé teszik személyhajók kikötését a városban.
Még egy hétig kedvezményes akció a Budapest Guide-ra és Card-ra
Kedvezményes és egyénre szabott megjelenési lehetőségeket kínál a Budapest Guide kiadványban és a Budapest Card katalógusban a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ november 30-áig.
Portó és Barcelona után itt az első budapesti IWINETC
Budapest először ad otthon a borturizmus legnagyobb presztízzsel bíró nemzetközi eseményének, az International Wine Tourism Conference, Exhibition & Workshop (IWINETC) konferenciasorozat tizedik, jubileumi rendezvényének 2018. április 10-12. között. A háromnapos rendezvény két konferencianapból és egy egésznapos workshopból áll. A kétnapos konferencián való részvételre november végéig lehet kedvezménnyel jelentkezni.
Napi 800 forintért törhetjük kezünk-lábunk
Az utasbiztosítások elárulják: így nyaralt idén a magyar - derül ki a Netrisk. hu elemzéséből.
Food truck egy elit étteremben?
Igen, valóban van ilyen. Éspedig Bécsben. Egy étterem, ahol a mozgóárus nem járja az utcát, hanem egy helyben áll. Egyedülálló kezdeményezés a városban, food-truck zárt térben. Szokatlan az ilyesmi ezen a környéken. A konyháját ráadásul nem is akárki, hanem egy gourmetszakács viszi.
Étterem, ahol a nagyik főznek
A világon egyedülállónak számít a New York-i Enoteca Maria, amelynek a konyháján hivatásos szakácsok helyett nagymamák főznek közel 20 országból.
Egyen garnélás pelmenyit a Holdon!
Tizennyolc champagne-ház pezsgőit, ezek mellé pedig tizennégy étterem különleges ételpárosításait, például Bresse-i csirkét, korhely hallevet, garnélás pelmenyit vagy akár osztrigát is kóstolhatnak a VinCE Champagne a Holdon látogatói vasárnap a Hold utcai Belvárosi Piacon.
Átmárkázza a Soproni a Démon barna sörét
Termékcsaláddá alakul a Soproni Óvatos Duhaj, a nyáron debütált Soproni Óvatos Duhaj IPA után a Soproni Démon barna sör is ezt a nevet viseli novembertől.
Uniqa: a hatósági vizsgálatok lezárásáig nem fejeződhet be a kártalanítás
A hatósági vizsgálatok és a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem fejeződhet be a júliusban csődbe ment Green Holidays utasainak kártalanítása - mondta Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Emirates: fókuszban a kidolgozott Fenntartható Fejlődési Célok
A jelentés a csoport 2016-2017-es pénzügyi évre vonatkozó, környezetet érintő teljesítményét mutatja be.
Nehogy már csak az osztrákoknak legyen ilyen!
Míg az ország nagy részén sokan talán a munkahelyüket sem találták meg a nyálkás, csúszós és szöttyös köd miatt, addig az ország délnyugati fertályán néhányan vélhetően ingujjra vetkezve örültek a 17 foknak — derül ki az Időkép.hu beszámolójából.
Az Ibéria-félszigeten újabb 26 étterem kapott Michelin-csillagot
Az Ibériai-félszigeten 26 újabb étterem kapott Michelin-csillagot idén, ezek közül 24 Spanyolországban, kettő Portugáliában található.
Budapesten tárgyalnak Európa turisztikai vezetői és szakértői
32 ország nemzeti turisztikai hivatalainak vezetői gyűlnek össze Budapesten november 22 – 24. között, a magyar fővárosban tartja a közgyűlését az Európai Utazási Bizottság (ETC). A turisztikai szakértők arról tárgyalnak, hogyan tudják Európa turisztikai vonzerejét közösen növelni a fontos küldőpiacokon, és közben megismerhetik a Magyar Turisztikai Ügynökség munkáját, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at és Budapest turisztikai értékeit is.
Alaszka újra indul
Bővített kínálat a karibi térségbe, duplázás a norvég fjordokban, Alaszka újra töltve — tudtuk meg az utazásszervezőtől.
Bécs zölden készül az ünnepekre
Bécs többféle lehetőséget is kínál, hogy a karácsony ne csak a szeretet, de az adakozás és a környezettudatosság ünnepe is legyen. A Bécsi Köztisztasági Vállalat, az MA 48 zsibvásárán például másodkézből vásárolhatunk különleges ajándékokat, a „Fair Teiler” ételmegosztó közösségi hűtők segítségével pedig akár a karácsonyi libasültet is megoszthatjuk a rászorulókkal.
Az easyJet lesz a legnagyobb, rövid távú járatokat üzemeltető légitársaság Berlinben
A 2017. szeptember 30-ával véget ért az easyJet legutóbbi pénzügyi éve. Sok utas és bevétel, izgalmak Berlinben.
Még több bergamói csatlakozást kínál „Olaszország első számú légitársasága”
Tovább növeli Milánó-Bergamo repülőterén keresztüli csatlakozási lehetőségeit az ír légitársaság, mely magát szerkesztőségünknek ma eljuttatott közleményében Olaszország első számú légitársaságaként aposztrofálja.
A szállodai kekeckedők többnyire nők és gazdagok
Csak minden 5. szállásadónál nem volt még példa kekeckedő vendégre – derült ki a Szallas.hu legújabb felméréséből. Jellemzően a nők és a tehetősebb vendégek tesznek panaszt, melynek tárgya akár a rossz időjárás is lehet, amit számon kérnek a szállásadón. A recepción vagy a vezetőségnél reklamálnak, de a többség bárkivel megelégszik, aki elérhető éppen. Bár a legtöbb szálláson csupán évi 1-2 alkalommal fordul elő szőrszálhasogatás, néhol hetente megesik. Általában a szolgáltatást, a többi vendéget vagy a berendezést éri szó.
Európa ikonikus vadvilágát és őserdeit fenyegeti a környezeti bűnözés
Az ENSZ, a WWF és az Eurac Research ma publikált jelentésében arra figyelmeztet, hogy az illegális fakitermelés, a kaviárkereskedelem, a vadon élő madarak tömeges pusztítása, valamint a medvékre, farkasokra és hiúzokra irányuló orvvadászat súlyosan veszélyezteti a 15 európai országon átívelő Duna-Kárpát régió élővilágát és biológiai sokféleségét.
Alitalia: erősebbek vagyunk, mint valaha
Az Aviareps Magyarország, az Alitalia légitársaság magyarországi képviselete közös reggelire invitálta a partnereit, hogy közelebbről bemutassák a légitársaság új téli menetrendjét.
Körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó
A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, jelentősen növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit - mondta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán a fejlesztés helyszínén, Poroszló közelében.
57 millió ügyfél adatát lopták el a hackerek az Ubertől
Az Uber globális személyszállító vállalat csak most közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait lopták el tőle hackerek.
Új fapados csatlakozott a Hahn Air rendszeréhez
A 2005-ben alapított dél-koreai fapados Jeju Air az ország legdinamikusabban növekvő légitársasága. A légitársaság székhelye Jeju International Iarrport (CJU). A társaság 14 ország 35 városába repül. Többek között Japán, Kina, Tajvan, a Fülöp-szigetek, Vietnam, Thaiföld és Guam is szerepel a menetrend hálozatában.
Változik a szálláshely-szolgáltatás adatközlési rendszere
Módosítaná a kormány a szálláshely-szolgáltatók adatközlési kötelezettségének szabályait adminisztrációs terheik csökkentése és egy korszerű informatikai szolgáltatás létrehozása érdekében az Országgyűlés honlapján kedden közzétett törvénymódosítási javaslat szerint.
Idén másodszor is vagyoni biztosítékot emelt az Anubis Travel
A megnövekedett utasforgalomnak köszönhetően 2017 –es évben másodszor is megemelte vagyoni biztosítékát a charter piacon jeleskedő utazási iroda. Először nyáron 440 millióról 600 millióra majd pedig, 700millióra emelték biztosítékukat a Colonnade Biztosítónál — tájékoztatott kedden az iroda.
Új városnegyed épül Budapesten
Beépítik a már régóta a Gránit Pólus tulajdonában álló, West End mögött fekvő területet, mely mérete és elhelyezkedése folytán Budapest egyik, ha nem a legértékesebb telkének számít.
Országimázsban Németország a legerősebb
A GfK német piackutató cég és Simon Anholt, brit független politikai tanácsadó idén is elkészítette a Nation Brands Index (NBI) felmérést, melyben 50 ország – köztük Magyarország – nemzetközi imázsáról kérdezték meg a közvéleményt.