Az MTÜ-höz kerülnek az állami hajós cégek

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja a jövőben a Mahart-PassNave Személyhajózási Kft. és a Balatoni Hajózási Zrt. feletti tulajdonosi jogokat – derül ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek a Magyar Közlönyben közzétett rendeletéből.

A Mahart személyszállítási üzletágából 1994-ben alakult Mahart-Passnave többségét 2008-ban a fuvarozással foglalkozó Masped vásárolta meg, ám a csomagot az állam 2013-ban visszavette. A leginkább a Dunán üzemelő személyhajózási társaság rendkívül jó haszonkulccsal működik: néhány milliárdos árbevételének rendre harmada-negyede nyereség - írja a Népszava.

A Balatoni Hajózási Zrt. eddig nem szerepelt az állami joggyakorlói listán, mivel az állam a társaságban meglévő kisebbségi részét 2008-ban eladta a többséget addig is birtokló tómenti önkormányzatoknak. A bonyolult szerződés ugyanakkor a helyhatóságokat további befektetésekre kötelezte, amit mindmáig nem teljesítettek. Így a tulajdonrész most visszaszáll az államra. A balatoni víziközlekedési társaság szintén nyereséges. A mára kiüresedett eredeti hajózási holdingcég, az állami Mahart Zrt. feletti tulajdonosi jogokat változatlanul Bártfai-Mager Andrea gyakorolja.

Forrás: Népszava


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.