2018 első félévében főszezonja volt a németországi beutazásnak

A németországi üdülési régiók 2018. első félévében különösen erősen profitáltak a beutazó turizmus növekedéséből. Ezt bizonyítják a Szövetségi Statisztikai Hivatal már meglévő részletes vendégéjszaka-számai is: a nemzetközi vendégéjszakák száma a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken január és június között 38,6 millióra nőtt, ez 4,5 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét

Százalékosan a beutazás növekedése Brandenburgban (plusz 13 százalék), Szászországban (plusz 12 százalék), Bajorországban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában (plusz nyolc százalék), illetve Schleswig-Holsteinban és Hessenben (plusz hét százalék) volt a legnagyobb.

„A nyárias, napos időjárás idén a rövid távú utazóknál közkedvelt előszezonban tovább erősítette Németország népszerűségét mint üdülési desztináció. Ez különösen Németország északi és keleti szomszédjainak beutazási mérlegét erősíti” – magyarázza Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke
Küldőpiac Európa: Kelet és Dél-Kelet erőteljes fejlődése.

Az 1,7 milliós külföldi vendégéjszaka-többlet több mint 60 százaléka az európai országoknak köszönhető. A németországi beutazás legfontosabb küldőpiaca, Hollandia az idei első félévben 1,8 százalékos növekedéssel tér vissza a fejlődés útjára. A legmagasabb növekedési rátát Lengyelország (plusz 13,3 százalék), Csehország (plusz 11,9 százalék) és Románia (plusz 11,5 százalék) érte el. Átlagon felüli fejlődést mutat még Nagy-Britannia (plusz 5,7 százalék) és Oroszország (plusz 5,9 százalék) is.

Tengerentúli piacok: Ázsia és Amerika jelentősen növekszik

Az interkontinentális piacokon az első félévben jelentős növekedés mutatkozik 5,1 százalékkal 9,5 millió vendégéjszakára. Az Amerikai Egyesült Államok öt százalékos növekedéssel tovább erősítik pozíciójukat mint a legfontosabb tengerentúli küldőpiac. Az Ázsia/Ausztrália/Dél-Afrika régió az idei első félévben több mint 5,3 millió vendégéjszakával járul hozzá a németországi beutazáshoz. Kína kiemelten fejlődik, és 1,3 millió vendégéjszakával (plusz 5,1 százalék) megerősíti pozícióját az úticél Németország TOP 10-es beutazási listáján. A Golf-öböl arab államai pedig az első hat hónapban 4,4 százalékos összesített növekedéssel ismét visszakerültek a fontos incoming-piacok listájára.

Hazánkból a Németországba irányuló turizmusunk fejlődése töretlen

Magyarországról a német beutazó turizmus 2018 első felében továbbra is stabil növekedést mutat. Január és június között a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján 379.089 vendégéjszakát jelentettek hazánkból a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely több mint öt százalékkal (+ 18.738) haladja meg az előző év ugyanezen időszakát. Csak a június hónap vendégéjszaka száma meghaladja a 70 ezret. A 2018-as év első félévének számai alapján valószínűsíthetőleg Németország irányába ez az év ismét új utazási rekordszámokat fog produkálni, összegezte az eredményeket Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal magyarországi vezetője.


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.