Mumbai-Budapest Turkish járat?

A világ egyik legnagyobb légitársasága, a Turkish Airlines közvetlen járatot indít Budapest és az indiai gazdasági élet központja, Mumbai között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Budapesten rendezett magyar-török üzleti fórum szünetében újságírók előtt.

Jelezte, a szükséges tárgyalásokat haladéktalanul megkezdik a Turkish Airlines-szal és az indiai hatóságokkal.
Szijjártó Péter indoklásában hangsúlyozta: az indiai beruházói közösség érdeklődése Magyarország iránt dinamikusan bővül. Így - értékelése szerint - a Budapest-Mumbai közötti járat a magyar-indiai és általában a magyar-keleti gazdasági, kereskedelmi, befektetési kapcsolatok szempontjából komoly előrelépést fog jelenteni.

Emlékeztetett, hogy a Malév csődje óta - a Budapest-Peking-járatot leszámítva - nincs hosszú távú, keleti irányú járat Budapestről. Ez Magyarországnak kifejezetten hátrányos, hiszen kelet felől egyre több a beruházási, befektetési és kereskedelmi szándék Magyarország és Közép-Európa irányába - mondta a miniszter.

Kelet, egyebek mellett India, felé a Qatar Airways napi három dohai járatával nyújt egyre kiterjedtebb átszállási lehetőségeket Budapestről. Hasonlóképpen a Turkish Airlines is Isztambulon keresztül. Hozzájuk csatlakozik az Emirates napi egy tripla hetesével. Az Aeroflot szintén a keleti szál miatt növeli egy ideje a Budapest-Moszkva járatsűrűséget. Még valaki?

Forrás: MTI


Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.
Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.
Megalkották a világ első napelemes lakóautóját

Megalkották a világ első napelemes lakóautóját 

Eindhoven Műszaki Egyetem 22 diákból álló csapata megalkotta a világ első napelemes lakóautóját.
Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában

Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában 

A pécsi Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tanulóival ellátogattunk a Wizz Air kiképzőközpontjába.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.