Turizmus Online cikkei
Ideiglenesen visszaáll az ellenőrzés a lengyel határokon
A Lengyelországban megrendezett COP19 klímakonferencia miatt november 28-23. között átmenetileg visszaállítják a határellenőrzéseket a lengyel schengeni belső határokon.
A Fertő-tavi hajóforgalomhoz hangolják Sopron közösségi közlekedését
Négyszázmilliós közlekedésfejlesztési projekt kezdődött Sopronban.
Új kiállítás mutatja be a kristályéjszaka történetét Berlinben
Huszonhat zsinagóga sorsán keresztül mutatja be egy pénteken nyíló új kiállítás Berlinben a 75 éve történt antiszemita pogromsorozat, a kristályéjszaka történetét és emlékezetét.
Ősszel is nőtt az easyJet
A tavalyi októberhez képest idén 5,4 százalékkal többen, 5 530 091-en utaztak az easyJettel.
Hajléktalan hortyogott a luxus szálloda elnöki lakosztályában
A luxuslakosztályból egyenesen a börtönbe szállították azt a 48 éves hajléktalan férfit, akire alvás közben találtak rá Pittsburgh egyik legelegánsabb szállodájának elnöki lakosztályában, írja a Tourexpi.
Magyar Termék: túl a 100. védjegyhasználón
Egységes eredetjelölési rendszer szükséges a fogyasztók, és ezzel a magyar termelés helyzetbe hozásához, hangzott el többek között a „MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft. őszi szakmai napján.
Turistaszállás épült a Jurta Táborban
Visegrádon, a Mogyoró-hegy tetején befejeződött a Jurta Tábor fogadóépületének felújítása, ahol egy új turistaszállást is kialakított az erdőgazdaság.

Képgalériát nyitott a Budapest Airport
Kiállítóteret avatott a 2A és 2B Terminálok érkezési szintjét összekötő folyosón a Budapest Airport. A BUD Gallery névre keresztelt kiállítási terület elsősorban fotókiállításoknak ad helyet a jövőben. Az első kiállítás alkalmával kortárs magyar ékszerkészítő iparművészek munkáiról készített fotósorozatot mutattak be.
Márton-napi liba a Bálna gyomrában
Közeleg a Márton-napi vigasságok ideje. A Magyar Turizmus Zrt. nemcsak országos akcióval és a közösségi oldalán játszható nyereményjátékkal, hanem rendezvénnyel is készül a jeles napot megelőző hétvégén a most nyíló BÁLNA Kulturális Kereskedelmi és Vendéglátó Központban.
TableFree Éttermi Napok novemberben
TableFree Éttermi Napok novemberben
Túl a századik védjegyhasználón
Egységes eredetjelölési rendszer szükséges a fogyasztók, és ezzel a magyar termelés helyzetbe hozásához, hangzott el többek között a „MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft. őszi szakmai napján.
Horvátország-specialistákkal erősít a Green Travel
Tovább bővül a Green Travel horvát kiutaztatási részlege.
Csényi Csaba visszatér az utazási szakmába
Új céggel, az Ambiance Travel Solutions utazási iroda megalapításával tér vissza a szakmába Csényi Csaba, akit a kiutaztató utazási irodák légitársasági képviseleti tevékenységéről ismerhetnek.
Ausztriában is bemutatták az új imázsfilmet
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete – együttműködve a Corps Touristique Austria (CTA) nyolc turisztikai képviseletével és az Europäische Reiseversicherung társasággal – november 5-én Grazban, stájer utazási irodák vezetői és képviselő számára mutatta be a legfrissebb piaci aktualitásokat.
Sydneyben a Visegrádi Négyek
A V4 országok turisztikai együttműködése keretében első alkalommal szerveztek kétnapos szakmai rendezvényt a távoli Ausztráliában.
Infografika hal- és vadfogyasztásunkról
Magyarországon 900 vadásztársaság és összesen közel 1400 vadászterület található, ahol évente 250 ezer vadat ejtenek el. Habár vadászati nagyhatalomnak számít Magyarország a lőtt vad mennyisége és minősége terén is, de a vadhús fogyasztásában az utolsók közt kullogunk. Halfogyasztás tekintetében is sereghajtók vagyunk az EU-ban, hiszen a 22 kg/év átlaghoz képest itthon 4,2-4,5 kg halat fogyasztunk átlagosan évente.
Télen is nyitva a kilátóterasz
A Budapest Airport a téli időszakban is nyitva tartja a 2A Terminál tetején nemrégiben felújított és megnyitott kilátóteraszt.
Globálisan öt százalékkal növekedett a turizmus
A WTM második napján kiderült, hogy világszinten öt százalékkal növekedett a turizmus 2013 első nyolc hónapjának statisztikái alapján. Jövőre debütál a WTM Afrika, a házigazda Fokváros lesz.
A Turkish Airlines gourmet fogásokkal tarolt
A Turkish Airlines fedélzetén kapják az utasok a legjobb ellátást turista és prémium osztályon egyaránt az idei Skytrax díjátadó ítészei szerint.
Kína továbbra is a csúcson
A World Tourism Market beszámolójából kiderült, hogy továbbra is Ázsiában növekednek legnagyobb mértékben a turizmus bevételei. Kína a csúcson van külföldi utazások és turisztikai bevételek terén is.
Szakmai szervezetekkel lép partnerségre az NGM
A Nemzetgazdasági Minisztérium - nagyra értékelve a turizmus és vendéglátás területen végzett szakmai és érdekképviseleti munkájukat - öt szervezettel köt stratégiai megállapodást a jogszabályok előkészítésében való részvételről.
Távozik a Hotel Castello vezetője
November 8-án távozik a Hotel Castello csapatából Sivó Roland szállodavezető.
Turizmus Bankot hozna létre a kormány?
Mivel a szállodaipar évek óta nehezen jut hitelhez, ezért a gazdasági tárca szerint megoldás lehet a három éve fiókban porosodó Turizmus Bank létrehozásának ötlete, írja a Világgazdaság.
Elveszett várost találtak a dzsungelben
Egy kutatócsoport még a helyiek számára is ismeretlen piramisokra bukkant az ecuadori Amazónia mélyén. A régészek sejtése szerint minden bizonnyal az „Óriások elveszett városát” találhatták az esőerdőben.
Tűz a mátrafüredi hotelben
Az épület északi oldalán található faapríték tároló helyiségben szabálytalanul hegesztési munkálatokat végeztek, így az éghető anyagok kigyulladtak. Szerencsére mindez csak egy katasztrófavédelmi gyakorlat feltételezett helyzete volt.
Magyar-lengyel összefogás
2013. november 5-6. között rendezték meg a harmadik magyar-lengyel OFF2013 workshopot. A Calypso program keretében megvalósuló, az Európai Unió által támogatott OFF2013 "előkészítő" projekt átfogó célja a szeniorok(idősek), és a családok elő-, illetve utószezonban történő üdülésének elősegítése Magyarország és Lengyelország között.
Fakultatív kirándulások Miskolcon
Újszerű szolgáltatást indított a Miskolc-tapolcai szállodákba érkező vendégek részére a Szerviz Iroda Utazási Központ.
Újra HSM Szakmai Baráti Kör
A HSM (Hospitality Sales & Marketing) Szakmai Baráti Kör november 12-én tartja 25. találkozóját.
Élénkülő belföldi turizmus
Szeptemberben 1,6%-kal nőtt a magyarországi szálláshelyek vendégforgalma, a KSH legfrissebb adatai szerint.
Idén is lesz vadlúd ünnep Tatán
XIII. alkalommal rendezik meg a Tatai Vadlúd Sokadalmat Tatai Öreg-tónál és az Építők parki madármegfigyelő toronynál 2013. november 29-30-án.
Márton napon libajárat indul Gemencen
Gágogó természet mottóval rendeznek Márton-napi programot a Gemenci erdőben. A "libajárat" november 9-én közlekedik.
Drágább árak mellett nőtt a szállodák szeptemberi forgalma
Szeptemberben 1,6%-kal nőtt a magyarországi szálláshelyek vendégforgalma, a KSH legfrissebb adatai szerint.
A nácik műkereskedője volt
Eddig ismeretlen mesterműveket is találtak abban a több mint 1400 festményből álló gyűjteményben, amelyet még 2012-ben foglaltak le Münchenben, de csak kedden nyilatkoztak róla először a hatóságok.
Budapesti szálloda a legjobb munkahelyek között!
Idén 13. alkalommal adták át a Legjobb Munkahely díjakat Magyarországon. Az üzleti sikeresség szempontjából kiemelkedő jelentőségű dolgozói elkötelezettséget tükröző elismerés az Aon Hewitt által végzett országos kutatáson alapul, amelyben közel 90 vállalat 35 ezer dolgozója vett részt.
Háromcsillagos szálloda épül Algyőn
A régi ifjúsági szállás felújításával háromcsillagos szálloda épül Algyőn, írja a Promenad.hu
Tizenegy éves lett a Vapiano
Tízenegy éves születésnapját ünnepelte a Vapiano októberben. A hálózat alapítói 11 éve Hamburgban hozták létre az első éttermüket.
A csend kiállítása a szegedi Art Hotelben
Csütörtökön nyílik kiállítás Ale Ildikó festőművész munkáiból az Art Hotel Szeged Galériában. A tárlat az „Életcsendek és enteriőrök” címet kapta.
A magyar Forbes alapítóival beszélgettünk
A Kreatív szerdai konferenciáján bemutatkozott a Forbes magyar kiadása. A lap tulajdonosával és főszerkesztőjével beszélgettünk. A magazin csütörtöktől kapható az újságárusoknál.
Peking a tranzitutasokra gyúr
Különböző kedvezményekkel ösztönzik maradásra az átutazó turistákat Pekingben. Aki kihasználja, hogy 72 órát vízummentesen eltölthet Pekingben, és eleget költ a reptéren, ötcsillagos szállodában lakhat – fillérekért - tájékoztatott az AsiaPort.
Gyorsétterem a Parlament szomszédságában?
Az V. kerületi Önkormányzat visszafogott áron és a nyilvánosság teljes kizárásával adta el a Parlament Cafét és a mellette álló házasságkötő termet - írja a Városszíve Blog.
Kevesebb buszsávot, hosszabb zöldeket kér Tarlós
Kevesebb buszsávot, hosszabb zöldeket, több forgalmat a Nagykörútra - ezt kéri a főpolgármester a Budapesti Közlekedési Központ vezérétől.
90 éve született Alfred Heineken
Kilencven éve, 1923. november 4-én született Amszterdamban Alfred Henry Heineken holland sörgyáros, aki az egész világon ismertté tette a Heineken sört és vállalatot.
200 milliárd dollár fölött a meleg turizmus
Rekordév lesz 2014 az LMBT turizmus számára - derült ki a londoni World Travel Marketen rendezett workshopon.
Világháborús gránát lakott madárka helyett a fán
Több mint 30 évig egy fán tároltak egy világháborús gránátot Lajosmizsén egy családi ház udvarán - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szerdán az MTI-vel.
Fejlődés jellemzi a magyarok vásárlóerejét
Európai Központi Bank (ECB) kártyatranzakciókkal kapcsolatos nemrégiben publikált statisztikái alapján Az adatok szerint 2007. és 2012. között Magyarországon egyharmaddal nőtt a kártyatranzakciók értéke. Ez a 2007-2012-es időszak alatt 52,83 százalékos növekedést jelent, amely pont a duplája az EU-átlagnak - tájékoztatott a SIX Payment Services, készpénzmentes fizetési megoldás- és infrastruktúra szolgáltató.
A sárvári vasútállomás jelenleg leromlott állapotban van
Ezért felújítják. Még pénzt is kaptak rá.
Regionális jóllét
A regionális jóllét és wellness koncepciók alkalmazási lehetőségei és IKT támogatással megvalósuló fejlesztési lehetőségei a Balkánon.
Újra támad a pestis Afrikában?
Madagaszkáron a hatóságok elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be, mert pestis járványtól tartanak. A világon Madagaszkár a második, ahol a legtöbb embert halt meg pestisben az elmúlt évtizedben - írja az AfriPORT hírportál.