Már huszonhat vasútállomást üzemeltet önkormányzat

A MÁV Zrt.-vel együttműködésben 2011 óta országszerte számos település önkormányzata vállalta, hogy ellátja a vasútállomások üzemeltetési feladatait és fejleszti azok környezetét. Idén júliustól a Békés megyei Mezőkovácsháza és Mezőkovácsháza-felső vasútállomás üzemeltetéséről és környékének rendezéséről, tisztán tartásáról is a helyi önkormányzat gondoskodik - közölte szerdán a MÁV.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az elmúlt három év alatt több önkormányzat is jelezte együttműködési szándékát a MÁV Zrt. felé. Az első partneri megállapodás 2011-ben, a gyömrői vasútállomás felújításakor született – az állomásépület közös rekonstrukcióját követően az üzemeltetés feladatait már a Pest megyei kisváros önkormányzata vállalta. A gyömrői kezdeményezést hamarosan újabbak követték, így újult meg a gödöllői Királyi váró, majd 2012-ben több Balaton-parti állomás, illetve a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonal állomásai, megállóhelyei. A nagyobb városok közül Komárom-Esztergom megye székhelye, az 1-es fővonal egyik legforgalmasabb elővárosi állomása, Tatabánya is maga üzemelteti két állomását.

Mezőkovácsháza önkormányzata az első Békés megyei település, amely megállapodást kötött a MÁV-val, jelesül Mezőkovácsháza és Mezőkovácsháza-felső vasútállomás üzemeltetésére. A vasúttársaság vállalta, hogy az épületek átadása előtt gondoskodik azok kifestéséről, zárhatóvá tételéről és a szükséges karbantartások elvégzéséről. 2014. július 1-jétől már Mezőkovácsháza város önkormányzata gondoskodik mindkét állomásépület nyitva tartásáról, és vállalta a környező közterületek tiszta, igényes kialakítását is. Az önkormányzat parkosításba kezd, így a járási székhelyként üzemelő város vasútállomását virágágyások teszik vonzóbbá és vidámmá.

Önkormányzati üzemeltetésben lévő vasútállomások:

Alsógalla, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonmáriafürdő, Balatonmáriafürdő-alsó, Bicske, Bicske-alsó, Drávafok, Ecser, Hatvan, Iklad-Domony, Iklad-Domony felső, Jászapáti, Maglód, Maglód-nyaraló, Martonvásár, Mende, Mezőkovácsháza, Mezőkovácsháza-felső, Mőcsény, Örkény, Pusztaszentistván, Tatabánya, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Zagyvarékas

A vasúttársaság továbbra is nyitott a települések önkormányzataival való együttműködésre, hiszen ez számos előnnyel jár nem csak a helyben élők, hanem az utasok számára is, ráadásul a helyi erőforrások kihasználásával kisebb anyagi ráfordítást igényel a működtetés. Az együttműködésnek köszönhetően a helyiek magukénak érzik a vasutat, jobban vigyáznak az állomásra és annak környezetére - írja közleményében  a vasúttársaság.


BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.