Két év sikertörténete

Két év sikertörténete 

2 éve várja vendégeit hazánk első hegyvidéki életmódszállodája, a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior.

Nem változik a kasszacsere végső határideje 

A kormány döntése értelmében a PC alapú, úgynevezett nagykasszák átállítási végső határideje 2013. december 31, közölte lapunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ázsia és Oroszország felé bővít a CSA 

A Czech Airlines és partnerei 45 ország 89 városába kínálnak csatlakozást a 2013-14-es, 2014. március 29-ig tartó téli menetrendi időszakban, közölte lapunkkal a légitársaság. 

Interaktív tanösvény a salgótarjáni hegyekben 

Új erdei tornapályát és interaktív tanösvényt épített ki, valamint fából készült erdei padokat, asztalokat, esőbeállókat, állatfigurákat és kerékpártárolókat telepített Eresztvénybe a Salgótarjáni Helyi TDM Közhasznú Egyesület – közölte Palásthy Tamás, a szervezet elnöke az MTI-vel csütörtökön.

Bezárt az utazási iroda 

Beszüntette tevékenységét a Mercator Holiday Utazási Iroda. 

160 milliót hoz Londonnak a WTM 

A világ egyik legjelentősebb turisztikai seregszemléjének számító World Travel Market 2013 november 4-7. között fogadja a résztvevőket a londoni ExCeL kiállítási központban.

Megnyitott a világ legnagyobb repülőtere 

Október végén nyitott meg Dubaj második repülőtere, az Al Maktoum Nemzetközi Repülőtér, amely várhatóan a világ legnagyobb légikikötőjévé válik majd. 

Szakácskönyv a túlélésért címmel mutatnak be kötetet 

(MTI) - Az ausztriai lichtenwörthi haláltáborban fogva tartott nők által leírt receptekből jelenik meg a Szakácskönyv a túlélésért című kötet. A szénnel és grafitfoszlányokkal papírfecnikre körmölt 149 receptet tartalmazó könyvet csütörtökön mutatják be Budapesten.

Háromnapos programsorozattal nyit a Bálna 

(MTI) - Koncertekkel, kiállítással, a Budapest-makett bemutatójával, gyermekműhellyel és széles gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat háromnapos nyitórendezvényén a budapesti Bálna kulturális tér péntektől vasárnapig.
Ismét magyar vezérigazgató a METRO Kereskedelmi Kft. élén

Ismét magyar vezérigazgató a METRO Kereskedelmi Kft. élén 

2013 novemberétől Horváth Imre vezérigazgatóként irányítja a METRO Kereskedelmi Kft. működését.

Társadalmi egyeztetésen a Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció 

A Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért Felelős Helyettes Államtitkársága 2013. november 25-én reggel 8 óráig várja a turisztikai szakma iránt elkötelezett szervezetek, személyek koncepcióval kapcsolatos véleményét, javaslatát. A Nemzeti turizmusfejlesztési koncepció 2014-2024 időszakra  határozza meg a jövőképet, a kiemelt célokat és a prioritásokat. 

Sikeres szakmai workshop Csehországban 

Október 30. és 31. között huszadik alkalommal rendezték meg Prágában Csehország legnagyobb utazási szakmai rendezvényét, a MADI Travel Market kiállítást. 

Nyitnak a jégkunyhók a bécsi MuseumsQuartierban 

Indul a téli szezon a bécsi MuseumsQuartierban, ahol azok találhatnak kellemes menedékre, akik egy időre megcsömörlöttek a mesekönyvek ihlette, mézeskalács-illatú adventi vásároktól. Curling, autóverseny, DJ-k, jégkunyhók és persze puncs várja a kikapcsolódni vágyókat.

Gasztroreality indul a Life Networkön 

Az Origo Media Group életmód és egészség csatornája, a Life Network új, saját gyártású gasztronómiai műsorokkal jelentkezik novembertől.

Legyen Ön is résztvevője az Év gasztronómiai kalandjának! 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete november 30-án nagyszabású nyilvános gálavacsorával tiszteleg Gundel Károly munkássága előtt, amelyet a közelmúlt és a jelen 5-5 meghatározó séfje készít el.

Hamarosan nyit a BÁLNA 

November nyolcadikán a BÁLNA megnyitja kapuit a közönség előtt. 

Enyhén emelkedett az olasz múzeumok látogatottsága 

A gazdasági válság ellenére az idei év első nyolc hónapjában a korábbinál többen látogattak olasz állami múzeumokba, melyek közül a római Colosseumot és a firenzei Uffizi-képtárat keresték fel legtöbben.

Ketten fent ragadtak a Libegőn 

Két ember fent ragadt a budapesti Libegőn a vasárnapi zárás után – írta hétfőn a 444.hu hírportál. A BKV-nál vizsgálatot indítottak az ügyben.

Újra megnyílt a milánói székesegyház múzeuma 

Páratlan műalkotások révén kel életre Milánó története az olasz nagyváros székesegyházának kincseit bemutató múzeumban, amely három évig tartó helyreállítás nyitotta meg újra kapuit.

Kevesebbet kulturálódnak az európaiak 

Kevesebb kulturális tevékenységet űznek az európaiak, mint 2007-ben, a legutóbbi erre irányuló felmérés idején - közölte az Eurobarométer adatait hétfőn az Európai Bizottság.

Szakácskönyv a túlélésért 

Az ausztriai lichtenwörthi haláltáborban fogva tartott nők által leírt receptekből jelenik meg a Szakácskönyv a túlélésért című kötet. A szénnel és grafitfoszlányokkal papírfecnikre körmölt 149 receptet tartalmazó könyvet csütörtökön mutatják be Budapesten.

Bornetti? 

Összekapcsolódik a világhírű tokaji borvidék és az ugyancsak nagy nemzetközi elismertséggel rendelkező Fornetti Kft. neve. A magyar tulajdonú sütőipari nagyvállalat egy különleges egyedi, saját íz-kovászt fejlesztett ki. Kétévnyi kutató-fejlesztő tevékenység előzte meg ennek a megalkotását, melyben a cég munkatársai és egy külföldi vállalat is részt vett.

Melyek a legolcsóbb légitársaságok? 

Az utazók fejében jellemzően a Ryanair van elkönyvelve a legolcsóbb légitársaságnak a fapadosok között. A WhichAirline.com nemrégiben közzétett felmérése alapján azonban, ha az alap jegyár mellett figyelembe vesszük a társaságok által felszámolt kiegészítő díjakat is, ez a kép jelentősen változik. 

Jövő tavasszal is lesz utazási kiállítás Veszprémben 

Jövő tavasszal is lesz utazási kiállítás Veszprémben

Pénztárgépcsere: májusi határidő? 

Jövő májusra módosul az online pénztárgépekre való átállás határideje, értesült piaci forrásokból a Népszabadság.

Új formaruhában a Corinthiások 

A gondoskodás ötcsillagos mestere – a Corinthia Hotel Budapest újranyitásának 10. évfordulója alkalmából a Corinthia Hotel Budapest bemutatja magyar motívumokkal díszített egyedi tervezésű szállodai formaruháit.

Adventi Ünnep a Bazilikánál 

Idén harmadik alkalommal gyúlnak ki a fények a Bazilika előtt, ahol forró finomságokkal és korcsolyapályával várják az ünnepekre hangolódó látogatókat. 

Tízből kilencen eltörölnék a borravalót 

A tíz leginkább meglepő japán szokásról kérdezte olvasói véleményét a Travelo.hu az Index.hu utazási melléklete. A felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogy melyik az a jelenség, amit gondolkodás nélkül bevezetnének hazánkban is, és mi az, amit értelmetlen, felesleges hagyományként tartanak a mai napig életben. Az összeállításban szereplő tíz szokatlan jelenség kapcsán közel 14 ezren voksoltak. 

Hungarikummá tennék a harkányi fürdőkultúrát 

Néhány hónapja új vezérigazgató irányítja a Harkányi Gyógyfürdőt, írja a Pécsi Újság. 

Kigyulladt egy étterem Siófokon 

Kigyulladt egy étterem a Siófokhoz tartozó Balatonszabadifürdőn, a 7-es út mentén vasárnap – értesült a Sonline.hu szerkesztősége.

Újraindul a Tarom Bukarest-Marosvásárhely járata 

A 2013/2014-es téli időszakban újra üzemelteti a Bukarest–Marosvásárhely közötti járatait a Tarom. Emellett a fővárost Nagyszebennel és Suceavával összekötő járatokat is újraindítják, írja az Erdély.ma. 

Vásárlóerőnk az európai átlag 40 százaléka sincs 

Magyarország vásárlóerő tekintetében továbbra is a 31. helyen áll megelőzve – többek között – Montenegrót és Romániát – derül ki a GfK Vásárlóerő tanulmányának 2013. évi adataiból. 

Indul a nemzetközi Budapest-kampány 

Londontól Bécsen át Bukarestig tucatnyi európai nagyvárosban indul novembertől az immár nyolcadik, Budapestet népszerűsítő téli kampány.

Budapest Winter Invitation – nyolcadszor 

A Magyar Turizmus Zrt. nyolcadik alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation kampányt, amelynek célja Budapest népszerűsítése mellett a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. Az ezúttal is 1 millió euró értékű média-megjelenéssel is támogatott kampányhoz 54 fővárosi szálloda csatlakozott.

Ki választ az étlapról? 

Az ebéd- vagy vacsorapartnereknek nagy szerepük van abban, hogy milyen fogás mellett döntünk az étteremben - derül ki egy friss kutatásból. Az eredmények alapján, ha egy csoport együtt megy étterembe, akkor annak tagjai hasonló ételek közül választanak - írja a Házipatika.

Könnyítenék a kisüzemű és a kézműves termelést 

A kis környezetterheléssel járó élelmiszertermelést népszerűsítené a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kislépték), amely a közelmúltban alakult meg Debrecenben. A civil szervezetek által létrehozott szövetség máris módosítaná a kistermelői rendeletet.

Bezárt a várgesztesi vár 

(MTI) - November elsején bezárt a várgesztesi várban üzemelő turistaszálló és vendéglő, a vár bizonytalan ideig nem fogad vendégeket - tájékoztatta az MTI-t pénteken az üzemeltető, aki hozzátette: a közelmúltban több helyen leomlott a várfal, és saját erőből nem tudja megállítani az épület romlását.

Hurghadai buszbaleset: két év után megállapodás 

Remélhetőleg még karácsony előtt megkapják a kártérítést az egyiptomi Hurghadában történt buszbaleset károsultjai és az áldozatok hozzátartozói az egyiptomi biztosítótól - közölte vasárnap a Külügyminisztérium annak kapcsán, hogy röviddel a baleset második évfordulója előtt megszületett a megállapodás az áldozatok és hozzátartozóik kártérítésének ügyében.

Büntetik, ha nincs téli gumi! 

November 1. és április 15. között csak téli gumin guruló autók közlekedhetnek Ausztriában, és ezt ellenőrzik is. Burgenlandban, a magyar határ mentén is fokozott ellenőrzést ígért a helyi rendőrség.

Az olasz lány új ruhája 

Új arculattal és saját rendezvényteremmel ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a 90-es években a szakmába berobbanó RagazzArt rendezvényszervező ügynökség.

És ismét bővít a Green Travel! 

A tavaly elkezdődött bővítést idén tovább folytatja az utazásszervező!

Tranzitutasok milliói az airBaltic-tól 

9 milliomodik átszálló utasát üdvözölte november 1-én a lett airBaltic - közölte szerkesztőségünkkel a légitársaság.

Beltéri gyerekvilággal bővült a zalakarosi fürdő 

A "Tök jó Zalakaroson!" programsorozatba ágyazva avatták fel október 30-án a fürdő beltéri Vízipók-Csodapók Gyerekbirodalmát. 

A montengrói tengerpartig megy majd a vonat 

Újraindul a közvetlen vasúti forgalom Budapest és a montenegrói tengerpart között.

Romániában óránként 3 hektár erdő tűnik el 

A romániai erdők pusztításának megállítását szorgalmazta Károly herceg.

Megint egy turistaszállóval kevesebb 

November elsején bezárt a várgesztesi várban üzemelő turistaszálló és vendéglő, a vár bizonytalan ideig nem fogad vendégeket - tájékoztatta az MTI-t pénteken az üzemeltető, aki hozzátette: a közelmúltban több helyen leomlott a várfal, és saját erőből nem tudja megállítani az épület romlását.

Közép-Európa egyik legjobb szállója a Corinthia 

A Condé Nast Traveler Readers’ Choice Award elismerésben részesült a Corinthia Hotel Budapest. 

Új időpontban a MUISZ közgyűlés 

A MUISZ az előzetesen meghirdetett időpont helyett december 3-án tartja őszi-téli közgyűlését a Zeneakadémia különtermében.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!