IATA: a repülés továbbra is biztonságos

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnöke szerint a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat, ezzel segítve a légi közlekedés biztonságosabbá tételét.

Tony Tyler keddi közleményében, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, rámutatott: minden szervezetnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a Malaysia Airlines 17-es számú járatáéhoz hasonló tragédia. Közlése szerint a légi ipar a nemzetközi Polgári Repülési Szervezeten (ICAO) keresztül minden támogatást megad ehhez a kormányoknak.

Hangsúlyozta, hogy a 17-es járat tragédiája szörnyű tragédia, de a repülés továbbra is biztonságos, és próbálják még biztonságosabbá tenni.

A legfontosabb tennivalók között említette Tony Tyler a holttestek visszajuttatását a hozzátartozóiknak, és a független, korlátozások nélküli vizsgálat azonnali megkezdését. Konkrétumok említése nélkül jelezte, hogy a hét végén történtek olyan események, amelyek ezeket a folyamatokat lassították le. Hozzátette: ezek a lépések az emberi tisztességet sértik.

Múlt csütörtökön a Malaysia Airlines Boeing 777-200-asa Donyecktől keletre az ukrán-orosz határ közelében 33 ezer láb (10 ezer méter) magasságban repült Amszterdamból Kuala Lumpurba, majd lezuhant, feltételezések szerint rakétatalálat érte. A gép 283 utasa és 15 fős személyzete életét vesztette. Az ukrán hatóságok a tragédiát követően a dnyipropetrovszki repülésinformációs régiót lezárták, de több légitársaság Ukrajna teljes légterét elkerüli.

Pár nappal korábban az ukrán hatóságok az MH17-es által használt útvonalon korlátozást vezettek be, 32 ezer láb alatt megtiltották annak használatát, de a Malaysia Boeing "triplahetese" ezer lábbal e magasság fölött repült.

A tragédia után Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta szintén arról beszélt az MTI-nek, hogy újra kell gondolni a légtérbesorolási eljárást. Hozzátette: hiányolja azon légtérzár alkalmazását, amelyet földi konfliktus esetén használnak, és teljes légtérzárral jár a polgári légi közlekedésben.

Megjegyezte még, hogy egy légitársaságnak "zsebbe vágó", ha valahova nem repülhet, vagy nem használhatja a leggazdaságosabb útvonalat, de a biztonság az elsődleges.
A légitársaságokat tömörítő IATA kereskedelmi szervezet, az ICAO pedig az ENSZ repüléssel foglalkozó szakosított intézménye.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.