Több jut idén belföldi nyaralásra?

Több jut idén belföldi nyaralásra? 

Nyár végéig a megkérdezettek 82 százaléka tervez belföldi utazást, 60 százalékuk pedig a tavalyi évhez képest ugyanannyit vagy többet fog elkölteni itthoni pihenésre – derült ki a Szallas.hu online piackutatásából. Az apartmanok, a két- és háromcsillagos szállodák, valamint a panziók számíthatnak a legnagyobb érdeklődésre, a megkérdezettek 85 százaléka sorrendben ezeket a szállástípusokat keresi.
Rákosi 60

Rákosi 60 

Hatvan évvel ezelőtt 1952. március 9-én nyílt meg a Rákosi Mátyás 60. születésnapjára rendezett grandiózus tárlat a Néprajzi Múzeum mai épületében, a volt Igazságügyi Palotában. 

Elindult a balatoni Pünkösdi Király Választás 

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága a már hagyományos, idén május 18-28. között megrendezésre kerülő Balaton7 rendezvénysorozatához kapcsolódóan, március 5-ével kezdődően meghirdette a „Balaton7 próba – Balaton Pünkösdi Királya” internet alapú balatoni tudáspróbát.

Travel Match és Meeting day 

Dániai és norvégiai rendezvényekkel kezdődött a március.

Harmadával bővül a turisztikai befektetések értéke 

A horvát Turisztikai Minisztérium felmérése szerint az idegenforgalmi befektetések értéke Horvátországban az idén mintegy 1,5 milliárd kunára tehető (1 kuna 39 forint), ami 37 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség szerdán az MTI-vel.

Utazás Kiállítás összegzése: megoszlanak a vélemények 

Van, aki elégedett a négy napos szereplésével, van aki kevésbé, többen csökkenő érdeklődésről számoltak be. Mások drágállják a vásári szereplés árát.

Vajon kapnak-e majd kötbért az idegenvezetők lemondott munkájukért? 

Február 29-én került aláírásra a MUISZ, Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége és a MISZ, Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége által az Etikai kódex, mely az utazási irodák és idegenvezetők együttműködésének szabályait rögzíti. A kódex meghatározza az idegenvezetők feladatait, alapvető viselkedési normákat, melyek tulajdonképpen egybeesnek az idegenvezető tanfolyamokon tanítottakkal. Ennél sokkal érdekesebb az, ami a két fél zsebére megy, és korábban nem lett sehol sem meghatározva.

TAROM: napi három járat Bukarestbe 

A TAROM légitársaság közleménye szerint 2012. március 26-a péntektől a hét minden napján három járat közlekedik Budapestről Bukarestbe - olvasható a Budapest Airport honlapján.

Románia zöld fővárosa: Nagyvárad 

Nagyvárad 2011-es zöld programjait tartotta a legmeggyőzőbbeknek a román környezetvédelmi tárca.

Negyedmilliárdot kapott Günzer Tamás pincészete Villányban 

Átadták a Günzer Tamás Pincészete Kft. 504 millió forintból épült új szőlőfeldolgozó üzemét Villányban szerdán - adta hírül a Pécsi Újság.

Kigyulladt a miskolci étterem 

Kigyulladt egy étterem kedden kora délután a miskolctapolcai elágazásnál, az egyetemváros közelében - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

Fekete Antonio elhagyta az Aranyszarvast 

Fekete Antonio elhagyta az Aranyszarvast

Az SCA a legkörnyezettudatosabb 

Az SCA teljeskörű higiéniai szolgáltatásokat fejlesztő vállalat - mely olyan márkákat foglal magában mint a Tempo®, Zewa® és Tork® - érte el a legjobb helyezést a WWF 2011-es környezettudatos papíripari vállalkozások indexén a “Felelős Papír és Rost Beszerzés” kategóriában.

Közepes méretű falu energiáját eszi a kecskeméti fürdő 

Az újonnan megépített kecskeméti fürdő egy közepes méretű falu villamos és gázenergia fogyasztását emészti fel, amely megközelíti a napi kétmillió forintot - írja a delmagyar.hu.

Ki szereti a vasútmodelleket? 

Vasútmodell kiállítás nyílik Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban 2012. március 9-én, pénteken. A három napos rendezvényt Rácz Imre, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója nyitja meg.

Az MT Zrt. ismét az ITB-n Berlinben 

Március 7-én nyitotta meg kapuit a világ egyik legrangosabb turisztikai vására, a berlini Internationale Tourismus Börse (ITB), melyen idén 160.000 négyzetméteren 187 ország 10.644 kiállítója vonultatja fel turisztikai kínálatát 110.000 nemzetközi szakmai látogató előtt, továbbá a nagyközönség számára. Az ötnapos turisztikai seregszemlén Magyarország a korábban már számos nemzetközi vásáron elismert, felszín alatti vízkincsünket középpontba állító nemzeti standon mutatkozik be. Hazánk idén is abban a rendkívüli megtiszteltetésben részesült, hogy az ITB-t megnyitó hivatalos sajtórendezvény után, már a kiállítás előtti napon megtarthatta sajtótájékoztatóját – köszönhetően a Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviseletének a vásár szervezőivel ápolt jó szakmai kapcsolatainak.

Micsoda tó lesz a Festetics-kastély parkjában! 

Helyreállítják a dégi Festetics-kastély Közép-Európában egyedülálló, egykor másfél kilométer hosszú tórendszerét; a három ütemben megvalósuló rekonstrukcióra összesen 588 millió forint európai uniós támogatást nyert a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a Környezet és Energetikai Operatív Program (KEOP) pályázatán.

Az NFM gondolkodik az új Maléven 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jelenleg egy új, Budapest központú nemzeti légitársaság létrehozásához szükséges feltételeket méri fel, amelybe beletartozik a lehetséges befektetők körének meghatározása is - válaszolt a tárca az MTI kérdésére szerdán.

Művészet és gasztronómia a Szépművészetiben 

Művészet és gasztronómia a Szépművészetiben

Toros és pálinkafesztivál Székesfehérváron 

(MTI) - Toros és pálinkafesztivált rendeznek március 15. és 18. között Székesfehérváron; a gasztrokulturális rendezvény programjait kedden ismertette a fesztivál főszervezője.

Felszámolják a milliárdos borkereskedőt 

Felszámolják a borok forgalmazásával foglalkozó, milliárdos árbevételű, korábban a Lidlnek is beszállító imrehegyi Domro Borgazdaság Kft.-t, amelynek raktárában tavaly az élelmiszerbiztonsági hatóság százezer ismeretlen eredetű palackra bukkant - adta hírül a Privátbankár.hu.

A március 15-i ünnepségek helyszínei 

A fővárosi Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban lesznek az idei március 15-i állami ünnepségsorozat rendezvényei az MTI közlése szerint.

Síeljen Ön is Afganisztánban! 

Bámiján valaha Buddha-szobrairól volt híres, amelyeket egy évtizede elpusztítottak a tálibok. A közép-afganisztáni tartomány mostanság a síturizmusban bízik: nemzetközi síversennyel és fesztivállal akarja visszacsalogatni a turistákat a vidékre.

Magyar és cseh gasztronómia Visegrádon 

(MTI) - Különleges és hagyományos magyar valamint cseh ízekkel várja látogatóit Visegrád az első Visegrádi Tavaszi Ízparádén március 15. és 18. között.

"Chipsadó" világszerte? 

Az egészségtelen élelmiszereket terhelő különadó bevezetését javasolja az ENSZ egy kedden bemutatott jelentésében - adta hírül az MTI nyomán a Hír24.

Népszerű a MÁV 20 várost érintő Beszállítói Roadshow-ja 

A MÁV Csoport által 2011 decemberében elindított országos MÁV Beszállítói Roadshow célja, hogy a kis- és középvállalkozások minél nagyobb arányban vegyenek részt a vasúttársaság beszerzési eljárásaiban. Ennek hozadékaként több szegmensben alakulhat ki élénk verseny, ami megtakarítást eredményez a MÁV Zrt. és hatékonyságjavulást a beszállítók számára. A roadshow eddigi állomásain összesen 250 fő vett részt; a partnerség iránt a legtöbben Szegeden és Győrben érdeklődtek. A MÁV Beszállítói Hírlevélre feliratkozott vállalkozások száma az elmúlt év során megduplázódott - tájékoztatta a Turizmus Online-t a vasúttársaság.

Vadászati kiállítás a Széchenyi-villában 

alatonföldvár egy kormányrendeletnek köszönhetően hamarosan tulajdonba kapja és birtokba veheti a Kulipintyó néven ismertté vált helyi Széchenyi-villát, amely a tervek szerint elsősorban vadászati kiállításnak, továbbá a Széchényi-család munkásságát bemutató tematikus kiállításnak ad majd otthont.

Pusztulás fenyegeti a horvátországi Kopácsi-rét védett területét 

Petíciót nyújt át a WWF a horvátországi Kopácsi-rét területének megvédéséért az ország környezet- és természetvédelemért felelős miniszterének - tájékoztatta kedden az MTI-t a természetvédelmi szervezet.

Görögország és Egyiptom az idei szezon nagy vesztesei 

Görögország és Egyiptom az idei turistaszezon két legnagyobb vesztese - derül ki a német utazási irodák foglalásaiból.

Hetvenötezren kapnak üdülési lehetőséget az Erzsébet-program keretében 

(MTI) - Hetvenötezer nagycsaládos, nyugdíjas, fogyatékos, valamint a szociális szférában dolgozó kap üdülési lehetőséget az Erzsébet-program most lezárult négy pályázatának köszönhetően - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár és Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

2012 legyen a Világörökség Éve! 

Ötpárti javaslat született arról, hogy 2012 legyen a Világörökség Éve, amelynek során különböző rendezvényeken mutatnák be a magyar és külföldi világörökségi helyszíneket.

1,8 milliárd uniós büntetés Budapestnek 

Összesen 1,8 milliárd forint uniós bírságot kaphat cégein keresztül a főváros és az V. kerületi önkormányzat a Budapest Szíve program közbeszerzési eljárása miatt. A jelentős európai támogatást elnyert építkezés ellenőrei a kiírás feltételeit kifogásolták, mert csak kevés, pontosabban egy magyar cég tudott megfelelni - írja az Index.

Elégedettebbek a budapesti szállóvendégek 

Az utóbbi hónapokban tovább javult a budapesti szállodák megítélése a vendégek körében, így már a legjobb nyolc között szerepelnek a fővárosi hotelek a nemzetközi összehasonlításban.

Károly Róbert Főiskola: élen a „zöld turizmus” megteremtésében 

A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola élen jár a „zöld turizmus” megteremtésében, folyamatosan olyan innovációkkal jelentkezik, amelyek nemcsak a hazai, hanem immáron a nemzetközi színtéren is elismertté tették az intézményt - közölte a Turizmus Online-nal a főiskola.

Magyarország 20 méter magas kristálytornya... 

stabil alapokon fog állni.

Nőnapi dupla pancsi 

Mi sem jobb nőnapkor, mint egy csokor illatos virággal a kézben strandfürdőre menni.

Kevesebbet keresnek a nők 

Vannak olyan tagállamok, ahol a nemek közötti bérszakadék egyre nő: így például Bulgáriában, Franciaországban, Lettországban, Magyarországon, Portugáliában és Romániában - írja a Marketinginfo.

World Spa Award az European Spa Convention-ön 

Március 4-5-én, Londonban tartották az European Spa Convention-t.

Bővült az Estilo Fashion Hotel Pre-Opening csapata 

A tavasszal nyitó 4-csillagos Estilo Fashion Hotel pre-opening csapatához csatlakozott Balázs Alexandra.

Senkinek se kell az Aranybika 

Bár az Aranybika-saga kezdete óta 2,1 milliárdról 1,35 milliárdra csökkentette a kikiáltási árat a felszámoló, ezúttal sem érkezett érdeklődés a patinás szállodára.

Melyik lesz a "legkossuthabb" kifli? 

(MTI) – Kossuth-kiflik versenyét hirdette meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum: a szabadságharc vezéregyéniségének személyét középpontba állító kiflisütőversenyt március 15-én rendezik meg - tájékoztatta Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense az MTI-t.

Magyar szakács főzött élőben a Fox-on 

(MTI) - A washingtoni követségi szakácsok Embassy Chef Challenge elnevezésű, csütörtöki éves versenyét felvezetve Magyarország egyesült államokbeli nagykövete, Szapáry György rezidenciájáról adott élő kapcsolásos közvetítést hétfőn az amerikai Fox televízió 5. csatornája.

Változások a Hertelendy Kastélyban 

„Aki új útra akar térni, annak el kell hagynia a kitaposott ösvényt.”- mondta Manfred Grau, a 20. század egyik jelentős német publicistája. Ennek szellemében kezdődik 2012. február 15-től új korszak a Relais & Châteaux Hertelendy Kastély életében.

Sikeres a fogyatékkal élők étterme 

(MTI) - Siket szakácsok főznek, mozgássérült felszolgálók viszik ki az ételt, tanulásban akadályozott emberek pedig a kisegítő munkát végzik el a szekszárdi Kék Madár Alapítvány éttermében. A fogyatékkal élőket foglalkoztató, országosan is egyedülálló társadalmi vállalkozás öt év alatt elfogadott, népszerű vendéglátóhellyé vált Szekszárdon.

Magyar fűszerpaprikát vásárol a Nestlé 

(MTI) - Az idén több mint 100 tonna magyar fűszerpaprikát vásárol a Nestlé európai hálózata mintegy 400 ezer euró - azaz mintegy 110-120 millió forint - értékben - közölte a Nestlé Hungária Kft hétfőn az MTI-vel.

Sajátos francia hotel a fókuszban 

Egy franciaországi hotelben nem pusztán szemlélni lehet az alkotásokat, hanem ki is lehet bérelni őket, sőt, alvásra is kiválóan alkalmasak. A remekművek ugyanis nem hagyományos, vászon alapú festményként függnek a termek falain, maguk a szobák a műalkotások - írja a Kultúrpart.

Hungarikumok együttmőködését szorgalmazza a Szentkirályi 

Hungarikumok együttmőködését szorgalmazza a Szentkirályi

György-Villa siker Berlinben! 

A György-Villa Pincészet aranyérmet szerzett a Berliner Wine Trophy nemzetközi borversenyen!
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!